Forrás: Apetito étterem

Vadhúspástétom vajastésztakosárban kínálva

Vadhúspástétom vajastésztakosárban kínálva

Ahogy az már lenni szokott, akármilyen jól sikerült az étel, a vadlakomák után is mindig akad egy kis maradék. Őz, nyúl, fogoly, vadruca esetében javaslom
az alábbi „újrahasznosítási” ötletet – vaddisznónál nem ajánlott. A mirelit vajastésztát olvadás után kb. fél cm vastagságúra nyújtom. Fánkszaggatóval köröket szúrok ki belőle. Ezeket a sütőpléhre helyezem, és, a tetejét fölvert tojással átkenve, az előmelegített kemencében
vagy gázsütőben 180 fokon szép világosbarnára
megsütöm. Ha elkészült, hegyes késsel egy-egy 50 forintos nagyságú, kerek mélyedést kivágok a fánkocskák közepén, helyet csinálva a tölteléknek. A kivágott tésztadarabokat is félreteszem, szükség lesz rájuk. A vadhúsmaradékot a csontokról lefejtem,
apróra vágom, és egy lábasban húslé hozzáadásával – az az igazi, amiben előzőleg a vadhús is készült – jó puhára megpárolom. Ezután a húsokat a léből kiveszem, és mozsárban összetöröm – használhatunk botmixert is. A húsléből egy kicsit a húspéphez keverek, és ezt egy szitán áttöröm. Egy másik lábasban a finomra vágott hagymát és a petrezselyem
zöldjét vajon megpárolom, majd hozzákeverem az áttört húshoz. Hozzáadom még a kőmozsárban megtört
feketeborsot, kevés jó minőségű bort meg egy kockára vagdalt szarvasgombát, és az egészet jól összekeverem. Az elkészült tölteléket melegen tartom, tálaláskor a vajastésztafánkocskák mélyedésébe töltöm, és rárakom a „tésztakalapokat”. Külön edényben, barnamártással tálalom.

kaloria 260 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 3

Hozzávalók

8 személyre

Forrás: Apetito étterem

Ajánlataink