Vendégváró sonkás kifli

Vendégváró sonkás kifli

A lisztet tálba szitáljuk, megsózzuk, és elmorzsoljuk a vajjal. Az élesztőt 2-3 evőkanál langyos vízben elkeverjük, a liszthez öntjük, azután 3 tojást is hozzáadunk. Addig dagasztjuk a tésztát, amíg az edény falától elválik. Letakarva, meleg helyen félórát pihentetjük.
A megkelt tésztát két részre osztjuk, és egyenként vékony, kerek lappá nyújtjuk. A lapokat derelyevágóval
egyforma háromszögekre szabjuk. A tojásos-sonkás tölteléket egy csíkban a tésztaháromszögek szélesebb
végére halmozzuk. Felcsavarjuk, kifli alakúra hajtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk. A kiflik tetejét megkenjük felvert tojással, majd újabb félórát kelesztjük. Ekkor ismét megkenjük, és 220 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.

Töltelék

Közben a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajban üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a finomra darált sonkát, kevergetve megpirítjuk, őrölt borssal és mustárral ízesítjük. A lecsepegtetett olajbogyót apróra vágjuk, és ezt is belekeverjük. A kiskanálnyi lisztet a töltelékhez adjuk, és 1 dl vizet öntünk hozzá. 2-3 perc alatt a zsírjára sütjük, majd ráöntjük a 2 tojással elhabart tejfölt, és kocsonyásra sütjük. Lehúzzuk a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

kaloria 420 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink