Vörösboros dagadó őszi gyümölcsökkel

Ha valami igazán egyszerű, akkor az a dagadó! Mást nem is csináltam vele, csak amit majd’ mindenki szokott: felszúrtam és megtöltöttem, aztán megsütöttem. A részletekről annyit, hogy a húst kívül-belül megsóztam, borssal, szerecsendióval
átdörzsöltem. Aztán az aszalt szilva harmadával, ujjnyi vastagra szelt trappista sajttal, egy citrom reszelt héjával megtöltöttem, fogvájóval összetűztem.
A hagymát karikákra szeltem és egy nagy tepsi aljára terítettem. Erre került a dagadó, melyet körberaktam meghámozott egész krumplival, almával, aszalt és friss szilvával, füstöltsajt-darabkákkal, rászórtam az egész dióbeleket, 3-4 szem szegfűszeget, és nyakon öntöttem az egészet a vörösborral meg a két citrom levével. Fóliaborítás került a tepsire és mehetett is a kemencébe. (Itt jegyzem meg, hogy a Lázár Lovasparkot – www.lazarlovaspark.hu – felfedező
japán, spanyol, francia és magyar vendégek rendre érdeklődtek, hogy mit csinálunk, s mikor megtudták, hogy ez csak amolyan „kirakatfőzés” és nem ez lesz az ebédjük, mosolyogva bár, de némileg csalódottan kullogtak tova. Aztán jó óra múlva már hasukat püffesztve, elégedetten szuszogva jöttek ki a tanya
étterméből, s ejtőztek borozva, sörözve az árnyékban.)
De térjünk csak vissza a forróságot és reményeket keltő illatokat árasztó kemencénkhez! Másfél órát párolódott, aztán még egy felet pirult fólia nélkül a dagadó, és már készen is volt. Vörösbor illik ehhez az igazi zamatait csak frissiben, melegében megmutató ételnek. (Újramelegítve már alkotóelemei elveszítik
önálló, karakteres ízüket, nekem nem ízlik.)