Pogácsát mindig akkor sütök, ha előre tudom, hogy jön a sógorom. Imádja a frissen sült házi sós ropogtatnivalót (meg a mellé kortyolgatott hűvös söröcskét). Szerencsére elég sokszor meglátogat bennünket, volt lehetőségem sok-sok receptet kipróbálni. Eddig, ha volt időm, akkor anyukám pogácsáját vagy annak valamilyen változatát sütöttem. Ez az a klasszikus recept, amit majdnem mindenki anyukája sütött pár évtizeddel ezelőtt, ugyanazokból a hozzávalókból (50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 kis pohár tejföl, 1 tojás, só, 2,5 dkg élesztő), és minden családban más volt a formája és az íze, csak a recept volt ugyanaz. Ha pedig gyorsan kellett valami sós finomság, és nem volt idő az élesztős tésztára, akkor valami erősen vajas, tömör változat készült, például túrós egyesnsúly tésztából (25 dkg vaj, 25 dkg túró, 25 dkg liszt, só), tényleg mindegyik nagyon finom volt, de egyik sem annyira, mint amit mostanában sütök. Pár alkalommal ezelőtt kikísérleteztem a fenti két recept szerelemgyerekét, és annyira frenetikus lett, hogy azóta csak ezt sütöm. Frissen sülve ellenállhatatlan. Nagyon-nagyon finom, enyhén joghurtos íze van, kívül ropog, belül foszlik, és ez jó még a harmadik nap is, ámbár addigra már ritkán marad. Hatalmas adagot készítek, és egy morzsát sem kell kidobni belőle.
Mi lettünk a tízmillió pék országa, mindenki, aki kicsit is érdeklődött a kenyérsütés iránt, kovászt nevelget és kovászos kenyeret süt, ergó a magyar konyhák zömében lakik mostanában egy kis üveg kovász. Nálam is. Egyértelmű volt, hogy ki fogom próbálni a pogácsákba is. Összeállítom a tésztát, nem feltétlenül patikamérlegen mérve a hozzávalókat. Háromnegyed kiló liszt (ennek fele finomliszt, másik fele pizzaliszt), 45 dkg túró (ennek egy része lehet juhtúró), egy kis pohár tejföl, egy egész tojás, 25 dkg zsiradék, ennek a fele vaj, fele házi zsír. 30-35 dkg aktív kovászt adok hozzá. Ha éppen van, akkor mehet még bele tíz deka krémsajt is, nem rontja el. Fél kiló liszthez mindig egy evőkanál sót adok a sós süteményeknél, tehát ide 1,5 evőkanál jön, de érdemes majd megkóstolni egy csipetnyi nyers tésztát, hogy elég-e. Mindent összegyúrok, cipót formázok belőle, és a konyhapulton hagyom állni, szobahőmérsékleten. Körülbelül óránként hajtogatom. Ezt négyszer-ötször ismétlem. Utána kinyújtom centi vastagra. Nagykéssel berácsozom a tetejét, lekenem felvert tojással, megszórom sok-sok reszelt sajttal, a felét egész köménnyel is (a gyerekek nem szeretik), picit bele is nyomkodom, utána pizzavágóval felkockázom (úgy gondolom, ha már ennyi időt fordítottam a tésztára, akkor a formázás már legyen szuper gyors, ráadásul a ropogósra sült csücskök a legjobbak). Papíros tepsikre pakolom, mindegyiket belehúzom egy-egy nagy nylonzacsiba, hagyom a pulton még egy-két órát, majd keresek valami jó hűvös szobát (szerencséseknek van hideg kamrája, sajnos, nekem nincs), és egy hosszú éjszakán át hagyom kelni. Másnap visszaköltöznek a meleg konyhába. Megint hagyom kelni egy-két órát, aztán 200 fokos sütőben megsütöm. Viszonylag gyorsan megsül. Ebből a mennyiségből 3 jó nagy tepsivel lesz, nálunk ezt öten két nap alatt esszük meg, pedig van pár nagyfogyasztó. Szóval rengeteg. Mint az előzőekből látszik, temérdek idő kell hozzá, ha azt akarom, hogy szombat délutánra kisüljön, akkor valamikor péntek hajnalban kell frissíteni a kovászomat. Szóval csak előre megfontoltan lehet elkövetni. De ha jót akartok enni, próbáljátok ki, tényleg fantasztikus.
