A Márton-napi lakomához tartozó történelem!

Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!

Szent Márton az egyik legismertebb és legnépszerűbb szent. Az i. sz. IV. században született. 15 éves korában sorozták be a római hadseregbe. Nem csak a vitézsége volt kiemelkedő, hanem a szelídsége, szerénysége, segítőkészsége is. A legenda szerint, amikor egy kemény téli napon meglátott egy didergő koldust, megszánta, kettévágta a köpenyét, és a felével beburkolta a fagyoskodót. A katonai pályát otthagyta, utána a kereszténységet, választott hitét szolgálta. Olyan szerény volt, hogy amikor tours-i püspökké választották, egy libaólban próbált elrejtőzni, de a zajosan gágogó állatok elárulták.

Szent Márton

Fotó: Shutterstock

[eadvert]

November 11., Márton napja mindig is jeles nap volt, sokféle szokás és hagyomány kötődött hozzá. Ezt az ősz végi napot tartották a gazdasági év végének. Ilyenkor a pásztorok sok helyen házról házra jártak, s Márton-napi vesszőikért, tréfás mondókáikért cserébe süteményt, kolbászt, szalonnát, innivalót, pénzt kaptak. Ez a nap volt a cselédfogadás meg a cselédek kifizetésének a napja is.

Márton napi bokros teendőink

November 11-én rengeteg dolgunk van. Eddigre már igencsak kigömbölyödött a liba – „kövér, mint Szent Márton lúdja”. Kiforrt már az újbor – „a bornak Szent Márton a bírája”. Bőségesen eszünk, hogy majd jövőre egész évben tele legyen az asztalunk. Méghozzá libát, mert „aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” Sokat iszunk is, hogy erősek és egészségesek legyünk a következő évben (is). A nagy eszem-iszom közben pedig alapos és fontos megfigyeléseket teszünk, hogy megtudjuk, milyen lesz a következő év időjárása. Ha a vízi szárnyas csontjai fehérek és hosszúak, akkor a téli is ugyanilyen lesz: azaz havas lesz, és sokáig fog tartani. A rövid, barna csontok viszont azt jelzik, hogy esős, sáros hónapok állnak előttünk. Tanulmányoznunk kell az aktuális időjárást is. Ha fagy odakint, akkor nem lesz szép karácsonyunk: „ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál”. Ha havazik, akkor nem fog sok tüzelő fogyni az idén, mert: „ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható”.

Zöldséges libaszárnytő babos-kelkáposztás gerslivel

Füstölt libamell rozéban párolt, vörös áfonyás savanyú káposztával

Ropogós libacomb hagyományos, gombás-majoránnás töltelékkel

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink