Istennek és a Feleségnek egyaránt tetsző hónap a július: a kerteket – városi csávóknak a piacokat – már-már robbanással fenyegetik a hülye vitaminbombák. Van már eper, málna, cseresznye, meggy, mindenfajta barack, szilva, áfonya – fíjjam (35 évnyi házasság után ezt így kell ejteni: hosszú í-vel és két j-vel), mondja ilyenkor a Feleség, végre egészségesen fogsz enni, s azonmód érkeznek is a meggylevesek és a gyümölcssaláták fenyegető sorban, hogy az ember már nemcsak a garázsba eldugott pálinka után sunyiskodjon, hanem a spájzban őrizetlenül hagyott stifóderből is kikanyarítson, éhenhalás ellen, nagyobb darabokat.
De hát nem ma kezdtük a házaséletet barátaim, ha gyümölcs, hát legyen gyümölcs, mondjuk kurucosan, hogy aztán előálljunk a mi ajánlatunkkal is: mit szólnál anyukám egy aszalt gyümölcsökkel töltött kacsamellhez? – kérdezzük szerényen. Jó, hát azt nem tesszük hozzá, hogy az eredeti receptben még az a szó is szerepel, hogy szilvapálinkás lesz az a kacsamell, de nem kell rögtön az elején felhívni magunkra a figyelmet. A feleség persze gyanakszik, no meg kötözködik – minek ide aszalt gyümölcs, amikor a szezon közepén járunk? –, javaslom, a cél érdekében ne nyissunk vitát. Legyen friss gyümölcs, kiáltsuk vitaminra tágra nyílt szemekkel, s jó esetben már indulhatunk is a piacra.
Egy kis kanyarral, persze, hogy útba ejtsük Papavazét, e rovat rajongóinak régi ismerősét. Az újaknak annyit: Apa egyik volt szomszédja ő. Az igazsághoz tartozik, nem egészen így hívjuk: a nevét onnan kapta, hogy mindig mindent tönkretesz, amikor is rendre így üvöltünk: Papa, vaze, mit csináltál már megint…?! Na most, a mi utcánkban a Papavaze főzi a pálinkát. Korábban hátul, a tyúkól mögött ügyeskedett, de mióta a felkelőknek a gyümölcspárlat főzéséért vívott szabadságharcát lezárva engedélyezték az otthoni pálinkafőzést, lassan már az utca közepén páváskodik a rézből készült retortájával. (A Papavaze, mint szabadcsapat… Garibaldi forog a sírjában…)
Papavaze tehát már nem ősszel rotyogtatja a büdös cefrét, hanem nyár közepén beindítja a masinát, és gőgösen csakis friss és lehetőleg hibátlan, kimagozott gyümölccsel operál. Rossz nézni a vén hülyéjét, azt hiszi tán, hogy pálinkafesztiválon van? (Idevágó oktatási segédanyag: a székely meg a fia az érett gyümölcsöket szedegetik a kertben. A fiú kérdezi: mi lesz ebből a sok gyümölcsből, édesapám? Mire az apja: ha anyád meggyógyul lekvár, ha nem, akkor pálinka…)
Mondjuk, Apa utálja a mellet, mármint a kacsáét; a combot szereti, azt is inkább a pulykáét, ás annak is a felső részét, de a családi béke kedvéért most maradjunk az eredeti verziónál, ne hordjunk haza nagyobb dögöket – akad még stifóder a spájzban… A mindenfajta feldarabolt gyümölcsöket kevés cukros vízes szilvapálinkában megáztatjuk. Majd magunkat is, persze cukros víz nélkül. Amikor felébredtünk, a kacsamelleket – szakszerűen szólva – felszúrjuk, vagyis a bőre alá betuszkoljuk a gyümölcskeveréket, ezután bedörzsöljük sóval, borssal, tegyünk alá füstölt szalonnát és egy kevés fokhagymát, hogy valami íze is legyen. Pár szem zöldségre fektetve benyomjuk a sütőbe, ha nem sajnáljuk, egy kis vörösbor is kerülhet alá.
Krumplit valószínűleg nem csinálhatsz hozzá – friss gyümölcsökkel tálald fíjjam –, az asztal alól fehér kenyeret tömködünk magunkba.
Papavazénak üzenem: a jó pálinka olyan, mint az elhunyt anyós. A szemet megkönnyezteti, de belül jól esik!
(A cikk a Vidék íze magazinban jelent meg korábban)
Miért nevezzük „lacinak” a bódékban működő olcsó kifőzdéket?
[eadvert]
