Így hát marad a szinte bárhol gyakorolható bográcsozás: elő hát a rézüsttel, időközben előkerült a háromláb is, s éppen tűzifa ne akadna egy felújítás után? És akkor rövid tanakodás után el is dönthetjük: szoljanka levest fogunk rittyenteni. Hogy miért is? – leginkább azért, mert már régen ittunk vodkát, ami ugyebár minden oroszhonból származó leves készítésének elengedhetetlen kelléke.
„Az ivás az oroszok öröme, anélkül élni sem tudnánk” – szögezte le Vlagyimir, Kijev nagyhercege valamikor 988-ban, vagyis jó ezer évvel ezelőtt, és a helyzet – Gorbacsov ide, Putyin oda – azóta sem változott… Vagyis egy valódi orosz recept valahogy úgy kezdődik: végy egy (két, három) liter vodkát, s mivel jéghidegen az igazi, végy egy hűtőszekrényt is… Amit még feltétlenül tudunk egykori orosz tanulmányainkból, hogy az orosz lelket, vagyis a dusát, a vodkán kívül a tél és a zöldséges húsleves tartja igazán karban, ebben a háromban egyszerűen verhetetlenek. Bár, mióta orosz anyácska fiai sorra fellázadtak, kiderült, hogy a leves szentháromságukból – scsí, borscs és szoljanka – a két utóbbi biztosan ukrán, meglehet, előbb-utóbb a scsí is bevallja eredeti származási helyét… A három közül talán a legvastagabbnak a szoljanka tűnik, az első néhány pohárka vodkát a döntés örömére máris elszopogathatjuk.
Na, de lássunk munkához, mert a szoljanka leves babrás egy jószág. A sok talány, ami e leves körül létezik, mindjárt az eredetével kezdődik: egyesek a falusi/vidéki kifejezésekből (село/сельский) eredeztetik, mások épp azt emelik ki, hogy úriasan gazdag, a citrom és az olajbogyó révén egyenesen mediterrán jellegű. (Csak tudnám, merre található Ukrajnában a mediterrán jelleg…) De mindenesetre ebből máris kitetszik, hogy a leveshez a vodkán kívül szükséges összetevők rendkívül sokfélék lesznek.
Az események egy gazdag húsleves elkészítésével kezdődnek, épp ezért, ha a vodkánk kitart, lehet akár kétnapos is a szoljanka-projekt: első nap elkészül a leves, másnap a többi. De mehet egymás után is, akkor a leves időleges tartalékolásához egy nagyobb lábassal is szerelkezzünk föl.
Tehát. Legyártunk egy rendes, marhalábszárból, sertéslapockából, esetlegesen füstölt tarjából, levescsontból és leveszöldségekből összeálló aranyló húslevest, amibe feltétlenül kerüljön kockára vágott fejeskáposzta is. Ha készen vagyunk, akkor kihalásszuk a húsokat, és apró kockákra vágjuk őket. Az idegesítően precíz népek ilyenkor átszűrik a lét, de mi ilyesmivel nem bajlódunk.
Következik a többi. Két fej vöröshagymát olajon megpárolunk, teszünk hozzá egy kiskonzervnyi paradicsompürét, meg hámozott, felkockázott friss paradicsomot, majd egy kevés húslét öntünk hozzá. Jöhetnek a húsok, majd az egyik lényeg: meghámozott és kockára vágott kovászos uborkát, és a kovászos uborka levét is belezuttyintjuk a bográcsba. Babérlevél és kapor is kerül ekkor bele, valamint felkarikázott virsli (nem baj, ha bécsi), kapribogyó, és a leveszöldségek közül a káposztakockák. Felöntjük az egészet a húslevessel. Alaposan összeforraljuk, amikor készen van, mehet bele finomra vágott petrezselyem is. Tálaláskor citromkarikákat, és fekete olívabogyót dobunk a tetejére – hogy miért pont feketét, ne kérdezzék –, s ki ne hagyjuk a tejfölt sem.
Az megvan, hogy mi esik legjobban egy liter vodka után? Hát a biciklista. De mi nem vagyunk biciklista…
A cikk korábban a Vidék íze print magazinban jelent meg!
[eadvert]
