Az öreg székelyt gombamérgezéssel kórházba szállítják. Kimossák a gyomrát, hazamehet, ám két hét múlva újra hozza a mentő. Nagy nehezen ismét megmentik az életét, de az orvos leteremti:
– Miért eszik gombát, ha nem tudja megkülönböztetni egyiket a másiktól?
– Hogy ne tudnám – mondja az öreg, és kapásból elsorol egy csomó gombát, meg hogy mi a jellemzőjük.
– Hát ha ilyen jól ismeri a gombákat, akkor miért evett mégis gyilkos galócát?
– Mert szeretem…
E kedves vicc Laci barátjáról jutott Apa eszébe, ugyanis Laci, no meg egész családja szenvedélyes gombász. Különösen a mama és a papa jeleskedik e műfajban; az a gyanúm, hogy anno a munkásmozgalom harcosaiként, mély illegalitásban járták az erdőt – például a Gödi fészekbe tartva –, s míg megjött Ságvári Endre, gombásztak… Bár már mindketten nyolcvanon felül járnak, ez cseppet sem zavarja őket abban, hogy turistabotjaikkal manapság is kikotorják és hátizsákjukba tuszkolják a finomabbnál finomabb erdei gombákat. Nohát, egy ízben valami még sem stimmelt, mert a vasárnapi ebéd után másnap az egész család rosszul lett. Mentők rohangáltak a városban, begyűjteni az öregeket, Lacit, a feleségét, a gyerekeket, majd a gyomormosás után jött az orvos: miért tetszik gombát szedni, ha egyszer nem ért hozzá? – Mi az, hogy nem értek hozzá? – hadonászott fenyegetően botjával a mama –, amikor hatvan éve szedem, már az illegalitás éveiben is… De hát az ifjú orvos a gödi fészekről sajnálatosan soha nem hallott, Ságvári Endréről nemkülönben, így hát a vita egyre jobban elmérgesedett, mígnem a doki úgy döntött, átszállíttatja a mamát a pszichiátriára…
Ebből is láthatjuk, veszélyes valami ez a gombászkodás. Apa is, ahányszor csak gombás főzhetnékje támad, a szokásosnál is bizakodóbban gondol a májára, amelyet az elmúlt negyven évben fokozatosan edzett, mérgezés ellen. Ezért hát, csupán csak ismétlésként, nyitásra vegyünk be másfél deci unikumot, nehogy a drága májunk meglepődjön holmi gyilkos galócák érkeztén…
Apa sört iszik a gombás pacalra
Fotó: Vidék íze/Habik Csaba
Mert hát itten gombás kaja készül, mégpedig erdei gombás pacal.
Ami a pacal elkészítését illeti, arról már részben volt szó e rovatban, részben pedig erre is illik a mondás: ahány bogrács, annyi szokás. Lehet ugyebár nekiállni, és előző nap megabálni, megfőzni a hófehér – no, legfeljebb vajsárga – pacalunkat (a lébe kevés ecetet, babérlevelet, egész borsot, fokhagymát és csipet sót tégy), így másnap jóval hamarabb végzünk, és lehet odatenni nyersen is. A folytatás mindkét esetben: a felcsíkozott pacal szalonnás-hagymás alapra érkezik, s kerül rá fokhagyma, néhány paprika, paradicsom, őrölt bors, babérlevél, kevés majoránna, pirospaprika, mifene. Mindkét eljárás előnye, hogy bőven jut időd arra, hogy a majdan az anyagba kerülő vörösbort alaposan ellenőrizd, sőt, ha elfogy az a két-három liter, még ki is tudj szaladni a kisközértbe, pótlásért. Ez alkalommal még csak sunyiskodnod sem kell: a Feleség az illatozó marhabendő miatt már reggel visszaköltözött anyukájához…
Amikor már jó sűrű a matéria, gyühet a gomba. Ilyenkor ugyebár megint csak az orvosságos üveghez nyúlunk, nem vacakolunk, hanem ügyesen benyomunk decinyi unikumot. A kilónyi pacalhoz úgy 30 deka erdei gomba dukál, amit, ha elég fűszeres a bendő, akkor nem kell tovább birizgálni, ha meg nem, akkor egy kis fokhagyma, bors, só, egy-két szem borókabogyó semmiképpen nem fog ártani. Őrjítően jó.
Az megvan, hogy a halálraítélt az utolsó vacsoraként felkínált bélszín, pezsgő, kaviár helyett gombát kér? A fegyőr nem érti: gombát kér, miközben ehetne libamájat? Mire a halálraítélt: világéletemben rettegtem a gombától, de azt hiszem, ma este nyugodtan megkóstolhatom…
(A cikk a Vidék íze magazinban jelent meg korábban)
[eadvert]
