Az esős, sötét őszi délutánokon muszáj kávészünetet tartani. A forró kávéhoz pedig remekül illik a fahéjas csiga. Tehát hogy rövidre zárjuk, ősszel sok sütit kell enni. Sokféleképpen formázhatjuk kedvencünket, az a lényeg, hogy legyen jó sok ropogós sarkocskája, belül legyen foszlós, és itt-ott áztassa át a fahéjas-cukros vaj.

Fahéjas csiga, kicsit másként

Fahéjas koszorú
Hozzávalók:
A tésztához:
35 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
1,5 dl tejszín
2 evőkanál cukor
1 tojássárgája
A töltelékhez:
12 dkg olvasztott vaj
őrölt fahéj
apró szemű kristálycukor
A tetejére:
felvert tojás
fahéjas cukor

Egy kis pohárba morzsoljuk az élesztőt. Szórunk rá egy kávéskanál cukrot, öntünk rá egy kevés langyos vizet, és hagyjuk felhabosodni. A lisztet dagasztótálba szitáljuk. A közepébe egy mélyedést vájunk. Ide öntjük a tojássárgáját és a felfutott élesztőt. Rászórjuk a maradék cukrot, a tál szélére pedig a sót. Hozzáöntjük a meglangyosított tejszínt, és szép fényes, közepesen lágy tésztát dagasztunk. Cipót formázunk belőle, és langyos helyen hagyjuk megkelni. Utána négyfelé osztjuk, és mindegyik cipócskából vékony körlapot nyújtunk.

A vajat megolvasztjuk, beleszórunk egy teáskanál őrölt fahéjat és 3-4 evőkanál cukrot. Egy kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt szabunk. Rátesszük az első tésztalapot, vastagon megkenjük a fahéjas-cukros vajjal, arra jön a következő lap és így tovább. A tetejét is megkenjük. Középről kiindulva 8 cikkre vágjuk úgy, hogy a körlapok szélén 2-3 centi egyben maradjon, ott nem vágjuk át a tésztákat.

Végül ezeket a cikkeket kicsit ferdén oldalra kihajtogatjuk, picit elcsúsztatva a rétegeket. Rátesszük a tortakarimát. Lekenjük felvert tojással, megszórjuk fahéjas cukorral. Ismét hagyjuk kelni, 20-30 percet. 180 fokos sütőben készre sütjük. Jól illik mellé a pikáns citromszósz.

Citromszósz
Hozzávalók:
3 tojás
1,5 dl frissen facsart citromlé
15 dkg cukor
12 dkg vaj
1 kezeletlen citrom héja

Összekeverjük a három egész tojást a citromlével, a cukorral, és gőz felett sűrűre főzzük. Végül hozzákeverjük a felkockázott vajat meg a reszelt citromhéjat is. Hűtőben hagyjuk pihenni.

Fahéjas pillangó
Hozzávalók:
40 dkg liszt
2 dl langyos tej
1,5 dkg élesztő
2 evőkanál cukor
1 nagy csipet só
15 dkg vaj
fahéjas cukor
felvert tojás a tetejére

Egy tálba szitáljuk a tésztát. A közepébe mélyedést vájunk. Ide morzsoljuk az élesztőt. Szórunk rá egy kávéskanálnyi cukrot. Öntünk rá pár evőkanálnyi langyos vizet. A tetejére húzunk egy kis lisztet, és hagyjuk negyedórát állni. Utána odakészítjük a langyos tejet, a nagy részét ráöntjük a lisztre, rászórjuk a maradék cukrot, a sót, és elkezdjük dagasztani a tésztát. Közepesen lágy tésztát akarunk készíteni, ha kell, adunk még hozzá egy kis langyos tejet. Ha már szép fényes és hólyagos, elválik az edény falától, akkor beledagasztunk öt deka olvasztott vajat is. Cipót formázunk belőle, letakarjuk, és langyos, védett helyen hagyjuk megkelni.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett deszkára borítjuk. Átgyúrjuk, majd vékonyra kinyújtjuk. Vastagon lekenjük olvasztott vaj, őrölt fahéj és cukor keverékével. Felcsavarjuk. 3-4 cm vastag csigákra felvágjuk. A csigákat felülről középen lenyomjuk egy fakanál nyelével, így kapjuk meg a pillangó formát.

Átrakjuk egy sütőpapírral bélelt tepsire. Lekenjük felvert tojással. Hagyjuk kelni egy jó negyedórát, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és ropogósra sütjük.

Fahéjas csomók
Hozzávalók:
A tésztához:
45 dkg liszt
2 dkg élesztő
2 tojássárgája
1 evőkanál cukor
1,5 dl langyos tej
5 dkg olvasztott vaj
1 csipet só
Az összeállításhoz:
fahéjas cukor
15 dkg vaj

Kelt tésztát készítünk a hozzávalókból. Ha megkelt, nagyon vékonyra nyújtjuk. Az egyik felét megkenjük olvasztott vajjal, megszórjuk őrölt fahéjjal és porcukorral. Ráhatjuk a tészta másik felét, kicsit össze is nyomkodjuk. Pizzavágóval vagy egy nagyon éles késsel egy centi széles csíkokat vágunk a dupla tésztából. Egy-egy hosszú darabot összecsomózunk. Muffinsütőt kivajazunk, belerakjuk a kis csomókat. Kelesztjük, majd 180 fokon sütjük.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink