Egyes vélekedések szerint Észak-Itáliában már a középkor elején ismerték a napjainkban világszerte kedvelt süteményt, más források szerint 1348-ban találták ki, amikor a francia király látogatást tett a birodalmával határos, Piemontét is magában foglaló Savoyai grófságban. Ekkor történt, hogy a Savoya-ház uralmát megszilárdító és a grófságot naggyá tevő VI. Amadé (1334–1383) el akarta kápráztatni az előkelő vendéget, és elrendelte, hogy az udvari konyhán készítsenek valamilyen új ínyencséget a tiszteletére.

TÖRTÉNELMI KITÉRŐ

Érdekes adalék, hogy a lovagi tornákon viselt színe után zöld grófként elhíresült VI. Amadé 1366-ban I. Lajos magyar királlyal szövetségben vett részt az Oszmán Birodalom elleni első keresztes hadjáratban, a dinasztia egy másik tagja, Savoyai Jenő pedig Buda töröktől való visszafoglalásában szerzett érdemeket.

TOJÁS + LISZT + CUKOR

Térjünk vissza a babapiskótához! VI. Amádé szakácsa noha csupán tojásból, lisztből és „zuccero”-ból alkotta meg az ünnepi lakomán felszolgált süteményt, az egyszerű „biscotti di Savoia” kétségkívül különlegességnek számított, hiszen az akkoriban fűszerként vagy gyógyításra alkalmazott nádcukrot aranyárban mérték, répacukrot pedig még nem használtak. A nagy sikert aratott finomság savoiardi néven vált ismertté. Korunkban nemzeti kincsnek tekintik az olaszok, és csak az eredeti, szabályozott recept alapján előállított terméket engedik savoiardinak nevezni.

HÖLGYEK UJJA?

A sütemény formája a németeket evőkanálra, az angolokat hölgyek ujjára emlékezteti, ezért a köznyelvben a Löffelbiskuit, illetve ladysfinger nevet kapta. A magyar elnevezés arra utal, hogy a könnyen majszolható tészta a babák első szilárd tápláléka.

[eadvert]