Mondhatjuk persze, hogy a takarékosság vezette a kezemet, de elsősorban úgy ettem volna valami nem túlságosan kalóriadús édességet. Az már csak a ráadás volt, hogy nem fértünk el a hűtőben a sok kis maradék miatt. Egyértelmű volt, hogy összedobok valami gyors süteményt. Az alap egy kis tálkányi vegán citromos tortakrém volt (kimaradt egy hétvégi süteményből). A kókusztejkonzervet alaposan lehűtöm, majd a tetején lévő jó sűrű, szinte kemény részt lekanalazom (a híg részét sem dobom ki, azt külön gyűjtöm). Ezt a hideg kókuszkrémet elektromos habverővel jól kihabosítom, közben adok hozzá citromlevet, reszelek hozzá citromhéjat (mindig figyelek rá, hogy kezeletlen legyen ez a héj). Tetszek hozzá édesítőszert, vaníliát (nem aromát), és már készen is van. Egyszerű és nagyszerű. Ehhez kellett sütnöm valami tésztát. Nagyon gyakran sütök kevert tésztát, azokból is a lehető legegyszerűbbeket, finomak és gyorsak. Tehát két tojást felütöttem egy tálba, ment hozzá a kókuszkonzerv híg része (egy üveg máris eltűnt a hűtőből), egy kis adag gluténmentes kovászmaradék (még egy üveggel kevesebb), egy löttyintésnyi olívaolaj. Volt még pár evőkanálnyi házi eperlekvár (tavalyi, természetesen, az idei horroráron nem lesz lekvár), ezt is belekevertem. Ehhez a folyadékalaphoz pedig annyi lisztet adtam, hogy sűrű, de még folyó masszát kapjak, pár evőkanálnyiról van szó (rizsliszt, tápiókakeményítő, hajdinaliszt most éppen). Ezt is ízesítettem pici sóval, édesítőszerrel, citromhéjjal és lével, és beleforgattam a konyhapulton ácsorgó maradék pirított mandulát is. Közepes, kipapírozott tepsiben 180 fokon sütöttem, olyan 15 perc kellett neki. Amikor kihűlt, háromba vágtam, és belekentem azt a bizonyos tortakrémet, amivel indult a történet. Tökéletes volt a délutáni kávénk mellé.