Ki ne olvasott volna már olyan regényt, amikor két nő összefog, megnyitják álmaik kávézóját, és ezzel célt kap, kiteljesedik az életük? Valami hasonlót mesél a Csillaghegyi Megálló két tulajdonosa is, akiket családi-baráti szálak fűznek össze, bár az ő történetüket a valóság írta… – Kalandos úton jutottunk el idáig. Engem az motivált, hogy miután iskolások lettek a gyerekek, próbáltam visszatérni a munka világába – meséli Podpácz Dorottya, aki korábban egészen más karriert épített. Két diplomával a zsebében közel egy évtizedig egy multicég alkalmazottja volt, de a civil szférában is kipróbálta magát, mielőtt megérkezett a vállalkozói létbe. A tulajdonostársa, Czettli Brigi viszont igazi vendéglátós famíliába született, már tizenéves korától besegített a családi kifőzdéjükben. Később pedig egy kávézóban dolgozott, igaz, csak most, utólag döbbent rá, hogy lehet annál is finomabb kávét főzni, mint amilyeneket akkor készített. Mindehhez persze az kellett, hogy beiratkozzanak egy baristatanfolyamra, és felkutassák azt a világos pörkölésű kávét, amelyből aztán megalkották a saját különleges kávékeveréküket. A béke szigetének álmodtuk meg ezt a helyet, s azt is tudtuk, hogy ide valami különleges kell, nem lehetünk átlagosak. Csak olyasmit kínálunk, amit mi magunk is az asztalra tennénk otthon – értenek egyet.

Voltak nehéz időszakok, hiszen nem volt befektetőjük, a saját pénzükből vágtak bele a felújításba, ami persze jóval nagyobb munka volt, mint remélték. Maguk festették a székeket, a leendő vendégek pedig bekukucskáltak, és szurkoltak, hogy mihamarabb megnyissanak, mesélik. Először ők ketten álltak a pultban, és rengeteget dolgoztak, bár nem voltak benne biztosak, hogy mindez megtérül. Egy dologban azonban az első pillanattól egyetértettek, hogy nem engednek a minőségből. A kínálatot a vendégek igényéhez alakították, így például az étel-intoleranciával élők sem maradnak éhesen. Hosszú hónapokat áldoztak rá, hogy megtalálják az „igazi” beszállítókat. Egy nógrádi településen, Szentén találtak például egy családi gazdaságot, ahonnan remek tejet és tejtermékeket kapnak. Vették a fáradságot, és meglátogatták őket, hogy lássák: itt legelnek a tehenek, itt fejik a jószágokat, itt érkezik be a feldolgozóba a tej. Felkutatták a minőségi pékárukat is, ma féltucat pékséggel állnak kapcsolatban. Nincs titok: a megbízható beszállítók nevét kis „dicsőségtáblákon” tüntetik fel, ez tölti be az egyik falat.

Errefelé nem jutnak el a turisták, a betérők háromnegyede törzsvendég, illetve törzsvevő, akik a közelben laknak. Mára társasági esemény lett a közös reggelizés, baráti társaságok itt adnak egymásnak randevút. Betérnek a kerékpárosok is. Hétvégén pedig a gyerekes anyák is hátradőlhetnek, ha elhozzák ide a csemetéjüket reggelizni. Olyan kávézót szerettünk volna kialakítani, ahol a minőségi, finom ételek mellé élményt is adunk – mondja Dorottya. Ma már nincs okuk panaszra, több lábon állnak, új munkatársakkal bővültek, és a hálás vendégek is megerősítik őket abban, hogy érdemes volt kitartani. Miközben a finom házi kencéiket kóstolgatjuk, s azt találgatjuk, vajon a padlizsánkrém-e a különlegesebb vagy a diós-gorgonzolás, a tulajdonosok azt magyarázzák: „Sok nehézségünk volt, de a gondviselés mindig segített. Mintha angyali segítséggel tolta volna felénk a megfelelő embereket, hogy megvalósuljon az álmunk.”

Pontytól a bablevesig – József Attila kedvencei

Étterem lett a kisvasút váróterméből

[eadvert]