Az idén nem lett túl jó a paradicsomtermés, szépen indult, de aztán mindenki megtámadta nagy erőkkel: poloskák, kártékony lepkék, paradicsomvész, többen arról panaszkodnak, hogy alig van hibátlan paradicsom. Természetesen a nagy szárazság sem kedvezett, aki nem tudott locsolni, az már elbűcsúzhatott a növényektől. MIndenesetre ha van még pár szem, még ha hibás is itt-ott, ezeket a részeket kivágva el tudjuk tenni télire.

Tegyük el télire a paradicsomot, ha esetleg van még

Hagyományosan megfőzzük, passzírozzuk, sűrűbbre főzzük, üvegekbe töltjük. Ennek a házi paradicsomlének egyszerűen nincs párja, ebből készül majd télen a paradicsomleves, a töltött paprika, és ezt öntjük a zakuszkához, a csilis babhoz, a szabolcsi töltött káposztához és még sokféle más ételhez. De ha ehhez nincs kedvünk, vagy ha tényleg csak egy-két kiló hibás termést kell megmenteni ,érdemes valamilyen alternatív megoldást választani.

Házi lecsó: a szokásos módon lecsót főzünk, azaz kevés olajon megpároljuk a finomra vágott vöröshagymát, rátesszük a csíkokra vágott paprikát, aztán ha már az is kezd puhulni, mehet hozzá a paradicsom is, jó sok. A friss lecsót sokszor jó sűrűre főzzük, az elrakásra szánt esetében az a jó, ha jó leveses, ezért kell a szokásosnál több paradicsom hozzá. A hosszú levű, folyékony lecsót nem kell dunsztolni, ha tűzforrón üvegekbe töltjük, lezárjuk, fejre állítjuk, akkor már csak annyi a dolgunk, hogy visszaállítsuk a talpára. Ha sűrű a lecsónk, akkor még vizes dunsztban is ki kell gőzölni, mert ezt a masszát nem tudjuk 100 fokosan tartani. A lecsót főzés közben természetesen ízesíthetjük a kedvenc fűszereinkkel, és a paprika nagy részét lecserélhetjük cukkinire.

Paradicsomkrém: összevágjuk a paradicsomot (a nagyokat érdemes előtte meghámozni). Egy kiolajozott tepsibe vagy egy nagy lábasba szórjuk. Tetszés szerint adunk hozzá felkockázott vöröshagymát, zúzott fokhagymát, zöldfűszereket (bazsalikom, oregánó, rozmaring, csombor, kakukkfű, kapor stb.), sót, borsot. Sűrűre főzzük vagy sütjük. Botmixerrel pürésítjük. Kicsi üvegekbe töltjük, és vizes dunsztban még kigőzöljük. Nagyon intenzív paradicsomíze van, használhatjuk ízesítéshez, tésztákhoz, húsokhoz, de akár mártogatóként is.

Fermentált paradicsom: megmossuk a koktélparadicsomokat. Egy üveg aljába teszünk ízlés szerint ízesítőanyagokat (fokhagyma, kapor, babérlevél, kakukkfű stb.). Szorosan teletesszük az üveget koktélparadicsommal. Teleöntjük két százalékos sóoldattal (egy liter klórmentes vízben feloldunk egy evőkanál jódozatlan sót). Lezárjuk, és nem túl meleg helyen erjesztjük. Ha már nem ereszt levet, mehet a kamrába. Ez is remek ízesítőanyag télen, pár szem megbolondítja az ételeket. Kibontás nélkül évekig eláll.

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink