Almás palacsintalepény

Almás palacsintalepény

Egy mély tálban habosra felverjük a tojásokat, majd hozzáöntjük a tejet meg a porcukrot. Ezután a liszttel egészen simára keverjük, hozzáadjuk az olvasztott, de már nem meleg vajat. A szokásosnál kissé sűrűbb palacsintamasszát kapunk, amit csipetnyi sóval, őrölt fahéjjal, reszelt citromhéjjal ízesítünk. Az almákat megmossuk, kicsumázzuk, és héjastól apró kockákra vágjuk. Az almakockákat a citromlével együtt azonnal belekeverjük a masszába.
Egy kisebb tepsit vastagon kikenünk vajjal, meghintjük
liszttel, majd az almás masszát belesimítjuk. 160-170
fokra előmelegített sütőbe toljuk, és lassan, szilárdulásig
sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is kellőképpen átsült-e. Melegen is, hidegen is nagyon jó.

kaloria 210 CAL
ido 45 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink