Almával töltött szalagos fánk

Almával töltött szalagos fánk

Az élesztőből 1 dl langyos tejjel, kevés porcukorral és liszttel kovászt készítünk, amit azután meleg helyen megkelesztünk. A liszthez adjuk, hozzáöntjük a maradék langyos tejjel elkevert tojássárgájákat, a porcukrot, csipetnyi sót, és az egészet lágy tésztává dolgozzuk össze. A felolvasztott vajat fokozatosan beledolgozzuk, és apránként hozzáadjuk a rumot is. A tetejét meghintjük liszttel, és letakarva meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.
Az almákat felaprítjuk, megcsepegtetjük citromlével, meghintjük őrölt fahéjjal. A diót durvára vágjuk. A megkelt tésztát lisztezett deszkán ismét átgyúrjuk, kinyújtjuk, és 7 × 7 cm-es négyzetekre vágjuk. A közepükre halmozunk egy kevés lekvárt meg egy kis fahéjas almát, megszórjuk dióval, befedjük egy másik lappal, és kiszúrjuk a fánkokat. A széleiket lenyomkodjuk, a tetejüket vékonyan megkenjük olajjal, és letakarva további 30 percig kelesztjük.
Egy nagy lábasban olajat forrósítunk, és beleteszünk annyi fánkot, hogy kényelmesen elférjenek. Lefedjük,
2 percig sütjük, majd megfordítjuk, és most már fedő nélkül aranysárgára sütjük. A forró fánkokat papírtörlőre szedjük, megszórjuk vaníliás porcukorral, és azonnal tálaljuk.

kaloria 440 CAL
ido 180 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink