Aszalt paradicsomos mozzarellával töltött jércekotlett
A feldarabolt vizes mozzarellát beleforgatjuk az apróra vágott bazsalikommal összekevert, felkockázott aszalt paradicsomba.
A csirkemellet kicsontozzuk úgy, hogy rajta hagyjuk a bőrét és a szárnyízületet. (Ettől válik kotletté, azaz csontos hússá.) „Zsebet” nyitunk a csirkemellfiléken,
majd beletöltjük a már előkészített mozzarellát. Megkötözzük a csirkét, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon elősütjük serpenyőben, amíg vékony kérget kap a hús. Ezután hőálló edénybe tesszük, és hozzáadjuk a fehérbort meg a maradék bazsalikomot. Előmelegített sütőben, 160 fokon sütjük 20-25 percig.
A töltött csirkemellet a zöldséglasagnéval tálaljuk. Sajtmártást is kínálhatunk hozzá.
Köret
A körethez a cukkinit, a padlizsánt meg a sárgarépát hosszanti irányban legyaluljuk. Egy tepsibe zsírpapírt teszünk, és rétegesen ráhalmozzuk a zöldségeket. A rétegek közé parmezánt, apróra vágott bazsalikomot és borsot szórunk. 170 fokra előmelegített sütőben másfél órát sütjük.