Forrás: Receptposta

Baconos szűzérme hercegnőburgonyával, csilis parajjal

A BACONOS SZŰZÉRME

ELKÉSZÍTÉSI IDŐ: 1 óra – SÜTÉS: 12 perc – Vastag érmékre vágjuk a lehártyázott szüzet (nyolc darabra), picit sózzuk (tényleg csak finoman, mivel a szalonna is sós). A snidlinget felaprítjuk, és ezzel, valamint durvára őrölt borssal bedörzsöljük a húst. Végül mindegyik szűzérmét beletekerjük egy-egy szelet baconba. Egy serpenyőben kevés zsiradékot forrósítunk, és oldalanként 5-5 perc alatt körbesütjük rajta a becsomagolt húsdarabokat.

A HERCEGNŐBURGONYA

Héjastul megfőzzük a megmosott burgonyát, még forrón meghámozzuk, és burgonyatörővel áttörjük. Rögtön hozzákeverjük a vajat, a két tojássárgáját, annyi tejet, hogy jó sűrű maradjon a püré. Sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval ízesítjük. Csillagcsőrös habzsákból kis kupacokat nyomunk sütőpapírral bélelt tepsire. 200 fokos sütőben 10-12 perc alatt megsütjük.

A CSILIS SPENÓT

A felkockázott vöröshagymát megfuttatjuk két evőkanál zsiradékon, majd rádobjuk a megtisztított, megmosott, leszárított spenótot, a zúzott fokhagymát, a felkarikázott csilit, egy percig pároljuk, végül hozzáadjuk a koktélparadicsomot is, és már csak addig sütjük, míg a szemek kicsit meg nem rogynak (fél-egy perc). Végül sózzuk és borsozzuk.

kaloria 670 CAL
ido 72 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink