Balázs-féle bableves csülökkel és minden egyéb jóval

Beáztatjuk egy éjszakára hideg vízbe a babot.

A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk, és egy jó nagy fazékban kipirítjuk. Hozzáadjuk a finomra vágott vöröshagymát, zsemleszínűre pirítjuk. Rátesszük a felkockázott paprikát, az áttört fokhagymát, és pár percig együtt dinszteljük. Mehet hozzá a szintén apróra kockázott paradicsom. Meghintjük az őrölt köménnyel, babérral, pirospaprikával.

Rádobjuk a kockákra vágott marhahúst, addig pirítjuk, míg a húskockák ki nem fehérednek.

A beáztatott babot leszűrjük, ráöntjük a hagymás-húsos alapra. Ekkor adjuk hozzá a felkockázott füstölt csülköt és tarját is. Felöntjük annyi vízzel, hogy jó kétujjnyira ellepje. Sózzuk, borsozzuk. Ha felforrt, kis lángra vesszük, és addig főzzük, míg minden félig meg nem puhul benn

A zöldségeket meghámozzuk, felkockázzuk, beletesszük a levesbe. Egy evőkanál zsírból és egy evőkanál lisztből rántást készítünk, besűrítjük vele a levest.

A debrecenit felkarikázzuk, egy serpenyőben ropogósra pirítjuk. Belekeverjük a levesbe. Sok tejföllel, friss kenyérrel tálaljuk. Adhatunk hozzá pár csepp ecetet és pár karika lila hagymát is.

Káposztás bableves füstölt oldalassal

kaloria 380 CAL
ido 165 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink