Forrás: Receptposta

Citromos túrótorta sütés nélkül

Összemorzsoljuk a babapiskótát, hozzáadjuk a felolvasztott, meleg vajat, és alaposan összekeverjük. Ezután kanalanként annyi tejet adunk hozzá, hogy összeálljon a tészta.

Egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük. Belekanalazzuk a tésztát, és tenyérrel egyenletesen ellapogatjuk. Ezután berakjuk a hűtőbe legalább fél órára, hogy teljesen megdermedjen a piskótás alap.

A pudingot a 2 dl vízzel simára keverjük, majd kevergetve sűrűre főzzük, aztán kihűtjük. A túrót a cukrokkal, a citromlével és a citromhéjjal összedolgozzuk, hozzákeverjük a kihűlt pudingot is. 1 dl vizet felforralunk, hozzáadjuk a porzselatint. Addig keverjük, még a zselatin teljesen fel nem oldódik. Kihűtjük, hogy éppen csak langyos legyen. Ezután hozzáöntjük a túrós-pudingos masszához, és alaposan összekeverjük. A tejszínt kemény habbá verjük, majd apránként, óvatosan hozzávegyítjük a túrós keverékhez.

A babapiskótás alapra kanalazzuk a túrós-habos tölteléket, egyenletesen elsimítjuk a tetejét, és 4-5 órára betesszük a hűtőbe, hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.

Amikor a torta már teljesen megdermedt, kivesszük a hűtőből, vékonyra felszeletelt citromkarikákkal díszítjük. Leöntjük színtelen tortazselével, és visszatesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen.

kaloria 280 CAL
ido 420 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Forrás: Receptposta

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.