Csornai paprikás

Kiveregetjük a hússzeleteket. Összekeverjük a darált sertéshúst két apróra vágott vöröshagymával, három gerezd zúzott fokhagymával, fűszerezzük sóval, borssal, őrölt köménnyel és pirospaprikával. A hússzeletek felére rakunk belőle egy-egy kupaccal. Ráhajtjuk a másik felét, és kétoldalt fogpiszkálóval összetűzzük. Egy lábasban zsiradékot hevítünk, és megpirítjuk benne a töltött húsok mindkét oldalát. Hozzáadjuk az összevágott paprikát, paradicsomot, és rászórunk két felszeletelt vöröshagymát is. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi. Beletesszük a felkarikázott kolbászt is. Fedő alatt addig pároljuk, míg meg nem puhul a hús. Ekkor kiszedjük a töltött húst és a kolbászkarikákat. A megmaradt szaftot átszűrjük, majd visszatesszük a lábasba. 2-3 csapott evőkanál lisztet csomómentesre keverünk kevés hideg vízzel, majd hozzádolgozzuk a tejfölt, és behabarjuk vele a paprikás szaftot.

A galuskához a négy egész tojást összekeverjük annyi liszttel, amennyit felvesz. Bő sós vizet forralunk, és egy deszkáról beleszaggatjuk a tésztát. Miután újra felforrt, 4-5 percig forraljuk. Utána leszűrjük, átmossuk, és kis zsiradékkal összekeverjük, hogy ne tapadjanak össze a szemek. Galuskával az igazi.

Egyben sült tarja gyökérpürével

kaloria 610 CAL
ido 105 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink