Elzászi lepény gombával, karamellizált hagymával és őszibarackkal

Elkeverjük a cukrot a langyos vízben, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és 10 percig félretesszük. Ezután egy nagyobb keverőtálban hozzáöntjük a liszthez és a sóhoz. Kézzel 10 percig, konyhai robotgéppel 7-8 percig dagasztjuk. Nem baj, ha a tészta az elején ragacsosnak tűnik, a dagasztás végére szépen összeáll majd, és lágy, levegős tésztát kapunk eredményül. Egy tiszta konyharuhával letakarva a hűtőben hagyjuk megkelni éjszakára.

A tejfölt sűrű szitába vagy egy tiszta konyharuhába kanalazzuk, egy fakanál nyelére kötjük, alárakunk egy lábast, és hagyjuk lecsepegni, besűrűsödni.

A vöröshagymát megtisztítjuk, felhevített olajon alacsony hőmérsékleten 20-25 perc alatt karamellizáljuk folyamatos kevergetés mellett. Ezután félretesszük.

A gombát megtisztítjuk, felszeleteljük, kevés olajon addig sütjük, amíg levet nem ereszt és a lé el nem fő. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

A sütőt bekapcsoljuk a legmagasabb hőmérsékletre, és egy nagyobb tepsit is bekészítünk melegedni. A tésztát kétfelé osztjuk, egyesével enyhén lisztezett felületen kézzel kör alakban vékonyra nyújtjuk, majd megkenjük a lecsepegtetett, sűrű tejföllel. Ráhalmozzuk a gombát és a karamellizált hagymát, rádobáljuk a zöld fűszerek felét, és a forró tepsire ráfektetve 7-8 perc alatt addig sütjük, amíg az alján aranybarna, ropogós foltok jelennek meg. Kivesszük a sütőből, elosztjuk rajta a vékony cikkekre vágott őszibarackot, megszórjuk bazsalikommal és kakukkfűvel. Nagy adag friss salátával tálaljuk.

Karajban párolt elzászi káposzta

kaloria 350 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.