Emeletes epres torta

Tészta

A piskótához a tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral. A fehérjékből kemény habot verünk, belekavarjuk a lisztet, majd a tojássárgájákat. Kizsírozunk
egy 26 cm és egy 15 cm átmérőjű kerek tortaformát, szétosztjuk köztük a masszát, majd 180 fokra előmelegített
sütőben megsütjük. Kiborítjuk az edényből, kihűtjük. Az a legjobb, ha előző nap elkészítjük, szebben lehet majd szeletelni.

Krém

Gőz felett fakanállal folyamatosan keverve öregre (sűrűre) főzzük az öt tojást a porcukorral. Akkor jó, ha már az edény oldalára tapad a krém (30-40 perc). Kihűtjük. A vajat habosra keverjük, s beledolgozzuk a kihűlt tojásos masszába. Az epret nem túl apróra
összevágjuk, ezt is hozzáadjuk.

Díszítés

Három egyforma lapba vágjuk a piskótákat, betöltjük, kevés krémmel bevonjuk a torta oldalát és tetejét is.
Az oldalát darált dióval beszórjuk. A díszítésre szolgáló epreket megtisztítjuk, megmossuk, teljesen megszárítjuk.
Hegyüket olvasztott csokiba mártjuk. Ezzel kirakjuk a torta tetejét. Legalább egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy jól összeérjenek az ízek.

kaloria 230 CAL
ido 100 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink