Eper-citrom torta

Eper-citrom torta

Egy tálban összekeverjük a mandulát, a porcukor kétharmadát, a tojásokat és a lisztet. Egy másik edényben a maradék porcukorral kemény habbá verjük a tojásfehérjét, majd óvatosan beleforgatjuk a mandulás tésztába. Belekeverjük a felolvasztott vajat is.
A tészta egyharmadát egyenletesen egy sütőpapírral bélelt 20 × 30 cm-es tepsire simítjuk. Megkenjük lekvárral, és 200 fokra előmelegített sütőben megsütjük.
A maradék tésztát 20 cm-es tortaformába töltjük, és 15-20 perc alatt megsütjük.
A lekváros piskótából hosszú csíkot vágunk, körben kibéleljük vele az üres tortaformát. A kerek piskótát vízszintesen kettévágjuk. Egyik felét a formába tesszük, ráöntjük az eperhabot. Rátesszük a másik lapot, és bekenjük a citromhabbal. Tálalás előtt egy órára a hűtőbe tesszük. Eperrel, citromkarikákkal és citromfűvel díszítjük.

Eperhab

Az epret és a cukrot addig langyosítjuk, amíg a cukor elolvad. Beletesszük a beáztatott zselatint, összekeverjük, és hagyjuk kihűlni. A tejszínt habbá verjük, az eperhez keverjük és félretesszük.

Citromhab

A citromlevet meglangyosítjuk, majd beletesszük az előzőleg hideg vízbe áztatott zselatint. A cukrot 2 evőkanál vízzel sűrű, nyúlós sziruppá főzzük. A tojásfehérjét kemény habbá felverjük, vékony sugárban beleöntjük a cukorszirupot, majd kevergetve a citromzseléhez adjuk. Addig verjük, amíg teljesen kihűl.

kaloria 340 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink