Epres kupolatorta

Epres kupolatorta

A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. A lisztet tálba szitáljuk, alaposan öszszekeverjük a sütőporral. A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgájára rászórjuk a liszt felét, rálapátoljuk a tojásfehérjét,
majd a tetejére a maradék lisztet. Fakanállal óvatosan összedolgozzuk, vigyázva, hogy a tojáshab ne törjön
össze. Kivajazott, kilisztezett kerek tortaformába öntjük, és 170-180 fokra előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
Az epret megtisztítjuk, megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, az apróbbakat egészben hagyjuk. Pár szemet félreteszünk a díszítéshez. A zselatint kevés hideg vízben megpuhítjuk. Fél dl eperszörpöt a cukorral és a citromlével felmelegítünk, majd feloldjuk benne a zselatint. Hozzáöntjük a maradék szörpöt, majd beleforgatjuk az epret. A hűtőszekrényben addig pihentetjük, amíg a massza zselésedni kezd. Közben a
tejszínt kemény habbá verjük, és apránként,
egyenletesen a dermedő krémbe forgatjuk. A krém harmadrészét beletöltjük egy gömbölyű formába vagy tálba. Félbevágjuk a piskótalapot, egyik felét a tál méretének megfelelően kerekre szabjuk, és ráfektetjük a krémre. Ráhalmozzuk, majd elsimítjuk rajta a maradék krémet. Befedjük a másik lappal, és kb. 4 órára hűtőbe tesszük.
Tálalás előtt tálra borítjuk. Az oldalát megszórhatjuk
finom piskótamorzsával, a tetejét gyümölccsel díszítjük.

kaloria 360 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink