Fűszeres répatorta Zsuzsi módra

Száraz serpenyőben megpirítjuk a diót, aztán durvára törtjük. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral és a fűszerekkel, belekeverjük a lereszelt répát, a citromlevet és a joghurtot. A lisztet elvegyítjük a sütőporral meg a megpirított, darabos dióval, majd azt is beledolgozzuk a masszába. A végén pedig beleforgatjuk a csipet sóval felvert tojáshabot. Kipapírozott tortaformában, 180 fokra előmelegített sütőben sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész, rácsra borítjuk, lehúzzuk a papírt, és teljesen kihűtjük. Éles késsel félbe vágjuk.

A zselatinlapokat beáztatjuk. Habbá verjük a tejszínhabot. Egy másik edényben alaposan összekeverjük a porcukrot, a vaníliáscukrot, a tejfölt a joghurtot és a citrom levét. Egy-két kanállal tegyünk félre belőle a torta oldalára. A beáztatott zselatinlapokat kicsavarjuk, 3 evőkanál vízzel felmelegítjük. Hőkiegyenlítéssel belekeverjük a mascarponés krémbe, majd ebbe beleforgatjuk a felvert tejszínt is.
A tortaforma aljára visszatesszük az egyik tortalapot. Ráöntjük a krém kétharmadát, erre óvatosan rátesszük a felső tortalapot, a tetejére öntjük a maradék krémet. Néhány órára a hűtőbe tesszük.
Közben elkészülhet a karamellizált répa: a kristálycukrot karamellizáljuk, pici vízzel felöntjük, beledobjuk a lereszelt répát, és fedő nélkül addig sütjük, amíg a répa elfövi a levét.
Ha már teljesen megdermedt a krém, levesszük a kapcsos oldalfalat. A torta oldalát bekenjük a félretett krémmel, megszórjuk az aprított dióval. A tetejét apró bonbonokkal meg a karamellizált répával díszítjük.

kaloria 270 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.