Gombaburger sült paprikával

A vöröshagymát apróra vágjuk, a gombát felszeleteljük. Egy serpenyőben egy evőkanál olajat hevítünk, hozzáadjuk a gombát és a hagymát, majd addig pirítjuk, amíg a gomba leve el nem párolog. Ezután konyhai robotgépben majdnem teljesen simára aprítjuk. Egy keverőtálban a gombás péphez adjuk a rizslisztet, a burgonyakeményítőt, a pirospaprikát, a köményt, a sót, kevés borsot, és alaposan átgyúrjuk. Lágy, kissé ragadós masszát kell kapnunk. Kevés vízzel vagy extra liszttel korrigálhatjuk. Két darab nagy tenyérnyi pogácsát formázunk, majd sütésig a hűtőben pihentetjük.

A kápiapaprikát széles csíkokra vágjuk, és egy evőkanál olajon megütjük úgy, hogy mindkét oldaluk kissé megbarnuljon. A paradicsomot és a lila hagymát felkarikázzuk.

Tálalás előtt a hamburgerpogácsákat serpenyőben kevés olajon 3 percig sütjük, majd megfordítjuk, rájuk fektetünk egy-egy szelet sajtot és további 3 percig sütjük. Amikor elkészült, zsömlére fektetjük, néhány karika paradicsomot, lila hagymát és sült kápiapaprikát pakolunk rá, egy evőkanál majonézt, végül a zsömle tetejét. Sült hasábkrumplival, salátával tálaljuk.

Baconos házi hot dog

kaloria 590 CAL
ido 40 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

2 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.