Grillezett fürj gombamártással és tócsnival

Grillezett fürj gombamártással és tócsnival

Ebben az évben fürjekkel szaporodott a háztáji állatállományunk. Tojásokat keltettünk, aztán felneveltünk két tucat szárnyast, a felük tojó lett, ők naponta 12-14 tojást is produkálnak, a kakasok viszont – egy kivételével, aki a tyúkokat abajgatja – úgymond feleslegessé váltak. Persze dehogy! Ők a család asztalára kerültek. Igaz, kicsit macerás megkopasztani, kibelezni őket, de azért két óra alatt végez az ember. S megéri, mert különleges – igaz: maréknyi – hús kerül az étlapra, olyan, melyet nem lehet boltban beszerezni. Ez hát e hónap előzménye, s úgy gondoltam, érdemes olvasóinknak is bemutatni egy egyszerű, de kellemes ételt. A fürjeket megsóztam, paprikával, fűszerkeverékkel, fokhagymával, kicsi olajjal átdörzsöltem, majd egy órát állni hagytam. S itt egy tapasztalat: nem árt e madarat legalább két napig érni, puhulni hagyni, vagy sütés előtt egy félórát párolni, például alumíniumfóliába csomagolva. A grillezés közben ugyanis nem eléggé puhul meg ez a vadmadár, legalábbis én bő félórát sütöttem kicsi parázson, türelemmel, de nem vált le a hús a csontról. Amíg madaraink nyársra húzva pirulgattak, addig elkészítettem a gombamártást. Vékonyra szeltem a csiperkét, aprítottam a vöröshagymát. Ezt egy kis szalonnazsíron fonnyasztottam meg, teáskanálnyi kakukkfűvel, borssal ízesítettem, majd a gombát is lepároltam. Mikorra megpuhult, vízzel hígítottam, majd a tejföllel behabartam a szaftját. Amíg ez készült, addig lereszeltem a krumplit, lisztet, sót, borsot, tojást, aprított petrezselymet adtam hozzá, és lapos kis tócsnikat sütöttem belőle egy serpenyőben a parázs felett. A végén már csak egy kis olívás-balzsamecetes zöldsalátát dobtam össze, kiegészítve koktélparadicsomokkal és a fürjtojásokból apró tükörtojásokat sütöttem. Vörösbor dukál e vadételhez, még akkor is, ha háziasított madarakból készült.

A TÓCSNIHOZ

kaloria 700 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.