Forrás: O. Horváth György

Grillezett kacsacomb aszús körtemártással

Grillezett kacsacomb aszús körtemártással

A párolt, előfőzött kacsacombokat és szárnytöveket egy kicsit ismét megsóztam, rozmaringoztam, majd közepes parázs felett legalább háromnegyed órát sütögettem a grillen. (Méghozzá egy új, hordó alakú grillen, mivel a régit szétégettük már az elmúlt években. Igazából ezt a receptet tehát úgy kellett volna kezdenem, hogy végy egy grillsütőt, aztán bő másfél óra alatt állítsd össze, próbafűtéssel égesd le a rácsát, mindenét az esetleges gyári maradékok miatt, melyek elronthatnák az ételedet, aztán boldogan használd egészséggel sok éven át!) Odafigyelést igényel a kacsa, mert sok a zsírja, mely lecsepegve könnyen lángra lobbanhat, s ekkor elszenesedhet-megkormosodhat a sok hús a rácson. Másrészt forgatni, rakosgatni kell a combokat, szárnyakat, mert így lesz szépen átsült, egységesen barna. Mikor már úgy véltem, hogy nagyjából negyedóra lehet hátra a sütésből, megtisztítottam a körtéket. Négy felet
egészben grilleztem, másik négy felét felszeletelve egy lábosban kanálnyi vajon megpároltam, cukrot, csipet fahéjat, őrölt borsot, sót adtam hozzá, majd nyakon öntöttem az aszúval. Krumplinyomóval áttörtem, majd egy evőkanálnyi citromlevet és a lebogyózott szőlőt adtam hozzá. Közben feleségem elkészített egy kis
hagyományos krumplipürét, s ezzel tálaltam a barnára sült kacsacombokat, tokaji aszús körtemártással. Testes vörösbor illik hozzá, lehetőleg szekszárdi fajtából, mely nem durván savas, hanem inkább mediterrán lágysággal bír.

kaloria 490 CAL
ido 150 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.