Gyömbéres limonádés piskótatekercs

Gyömbéres limonádés piskótatekercs

Megsütjük a piskótát: kemény habot verünk a tojások fehérjéből. A tojássárgájákat habosra keverjük 1 evőkanál fruktózzal és pár csepp sztíviával. Óvatosan összeforgatjuk a tojáshabbal és a 4 evőkanál liszttel. Sütőpapírral bélelt, nagy tepsibe simítjuk, és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk körülbelül 10-15 percre. A megsült tésztát rögtön kiborítjuk, és a hosszabbik oldala mentén többször feltekerjük, a végén feltekercselve hagyjuk teljesen kihűlni.

Krém

A gyömbért felszeleteljük, és 1 dl vízben öt percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni. Leszűrjük, s a főzővízbe beáztatjuk a zselatint. A mascarponét összekeverjük a fruktózzal, pár csepp sztíviával, a vaníliakivonattal, valamint a citromok és a lime-ok kicsavart levével. Belereszeljük egy citrom és egy lime héját is. A tejszínt kemény habbá verjük. Összekeverjük a joghurtot az ízesített mascarponéval és a tejszínhabbal, majd (hőkiegyenlítéssel) a forrásig melegített zselatinnal. Hagyjuk egy kicsit dermedni. Lehúzzuk a piskótáról a sütőpapírt, aztán vastagon megkenjük a citromos krémmel, és feltekerjük. Kívülről is
bevonjuk a süteményt. Reszelt lime- és citromhéjjal díszítjük. Legalább egy órára a hűtőbe tesszük. Vastagabb szeletekre vágva tálaljuk.

kaloria 210 CAL
ido 55 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.