Hagymás-zöldséges sült oldalas burgonyás rétessel

Szükség szerint hámozzuk és tisztítjuk a zöldségeket, majd nagyobb darabokra vágjuk. Egy nagy tálban összekeverjük, sóval és borssal ízesítjük.

Egy kisebb tepsit vastagon kikenünk a zsírral, beleöntjük a zöldségkeveréket, elegyengetjük.

Az oldalast ízlés szerint egy- vagy kétcsontos darabokra vágjuk, bedörzsöljük sóval, borssal és a fűszerekkel. Egyenletesen elosztva rátesszük a zöldségkeverék tetejére. Öntünk rá egy kevés vizet. Alufóliával lezárjuk, és 170 fokos sütőben jó órán át sütjük.

Utána levesszük a takarást, a sütő hőmérsékletét felemeljük 180 fokra, és még fél órán át pirítjuk.

Ha már szép piros a pecsenye teteje, kivesszük s sütőből. Kiemeljük a húsdarabokat és a zöldségeket, a tálalásig melegen tartjuk. A visszamaradt zöldséges szaftot átönjük egy kis lábasba, és egy kevés keményítővel besűrítjük.

A réteshez meghámozzuk a burgonyát, felkockázzuk, és sós vízben puhára főzzük.

A három evőkanál zsíron megfonnyasztjuk a kicsit nagyobbra vágott vöröshagymát, 5-6 perc múlva sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük köménnyel, majoránnával, őrölt pirospaprikával. Öntünk rá egy deci vizet, és felforraljuk.

Hozzáadjuk a leszűrt burgonyához. A krumplit darabosra törjük. Hagyjuk kicsit hűlni.

Két-három réteslapot kiterítünk, rátesszük a langyos tölteléket, és felcsavarjuk. Ezt még egyszer-kétszer megismételjük, amíg tartanak a hozzávalók. A rudakat sütőpapíros tepsire átemeljük. Felvert tojással lekenjük, és 190 fokos sütőben bő negyedóra alatt pirosra sütjük.

Kakukkfüves oldalas

 

kaloria - CAL
ido 180 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.