Háromsajtos csirkerakottas zöldborsmártással

Háromsajtos csirkerakottas

A csirkemellből vékony szeleteket vágtam, sóztam, borsoztam, aprított petrezselymet és fokhagymát dörzsöltem belé. Vékonyan megszórtam pirospaprikával,
majd 30 percre félretettem érni.
Egy őzgerinc formájú sütőalkalmatosságot kibéleltem a szeletelt szalonnával úgy, hogy tíz centi kilógott az edény szélétől. Ebbe raktam egy sor csirkét, rá került a felszeletelt füstölt sajt, majd ismét csirke következett, erre pedig a hajszálvékonyra szeletelt répa. Ráraktam a márványsajtot, majd megint csirke, aztán a trappista sajt, és ismét csirke. Mikor az edény megtelt, a kilógó szalonnákat visszahajtva befedtem az egészet. Fóliával letakartam, s már ment is a kemencébe.
Amíg sült a hús, házigazdám konyhájában elkészítettem a zöldborsmártást.

Mártás

A felkarikázott újhagymát és a kés pengéjével megroppantott borsot kicsi vajon megpároltam, aztán fél evőkanálnyi liszttel hirtelen átpirítottam. Felöntöttem egy kis fehérborral, majd mikor ennek elfőtt az erős alkoholíze, belelöttyintettem a tejszínt. Egy-két percig sűrítettem, kicsit utánasóztam és kész.

kaloria 840 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.