Jászberényi disznótorosleves

Finomra vágjuk a vöröshagymát, megdinszteljük a zsíron. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát, fél percig sütjük együtt. Rátesszük a feldarabolt tarját és oldalast, erős lángon addig pirítjuk, míg ki nem fehéredik a húsdarabok minden oldala. Ekkor hozzáöntjük az alaplevet, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérlevelet, elkezdjük főzni.

Meghámozzuk a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, a zellert meg a karalábét, nagyobb darabokra vágjuk, ezt is beletesszük a levesbe, a szintén nagyobb darabokra vágott kolbásszal együtt. Fél órán át főzzük.

Ha már majdnem kész, mehet bele a meghámozott, nagy kockákra vágott burgonya is. Addig főzzük, míg az is megpuhul.

Külön kifőzzük a tarhonyát (sós vízben vagy egy kevés levesben), ebből majd mindenki ízlése szerint tehet a tányérjába.

Tepsis disznótoros rakottas

kaloria - CAL
ido 65 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink