Karamellizált körte szegfűszeges borhabbal

Karamellizált körte

Kis tálban elkeverem a szegfűszeget, a szegfűborsot, a fahéjat meg a szerecsendiót. Egy másik lábasban közepes hőfokon elkavarom a bort, a mézet, a vajat, a citromhéjat és a fűszerkeverék felét, majd addig melegítem, amíg a vaj felolvad. Ekkor leveszem a tűzről. A körtéket meghámozom, félbevágom szárával, magházát kivájom. Hőálló tálba teszem, üreges felükkel lefelé, és ráöntöm a fűszeres bort. A körtéket 180 fokra előmelegített sütőbe teszem. Időnként a tálban lévő borral meglocsolgatom, és félidőben, 15-20 perc után megfordítva addig sütöm a körtét, amíg a kést könnyen bele nem tudom szúrni (összesen 30-40 perc alatt). Ezt követően a gyümölcsöt kiveszem a sütőből, és melegen tartom.

Szegfűszeges borhab

Míg sül a körte, kis lábasban felteszem főni a mazsolát a bor felével. Magas hőfokon felforralom, majd leveszem a tűzről, és hagyom kihűlni (kb. 30 perc). Tálalás előtt negyedórával egy nagy hőálló tálban felverem a tojássárgáját a cukorral meg két evőkanál vízzel. Hozzáadom a maradék bort, és a tálat vízgőz fölé teszem
úgy, hogy ne érjen a vízbe. Habverővel állandóan verem, amíg a massza sűrű, habos lesz, keverés közben puha csúcsokká formálódik, és a tál alján már nem marad folyadék – ez kb. 10 perc. Ha ezzel végeztem, leszűröm a kihűlt mazsolát, és beleforgatom a félretett fűszerekkel együtt a borhabba. Tálaláskor minden tányérra 2-2 fél körtét helyezek, és egyformán elosztva rákanalazom a
borsodót. Azonnal tálalom.

kaloria 460 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.