Kávés csokoládétorta hecsedlivel

A KÁVÉS CSOKIKRÉM

ELŐKÉSZÍTÉS: 55 perc PIHENTETÉS: legalább 4 óra (inkább egy egész éjszaka) – SÜTÉS: 10-12 perc/lap – Fél-egy deci meleg tejszínben feloldjuk a neszkávét. Elkeverjük a többi tejszínnel, és együtt körülbelül 50 fokosra melegítjük. A csokit apró darabokra vágjuk. Levesszük a tejszínt a tűzhelyről, és több részletben hozzáadjuk a csokit, kevergetve összeolvasztjuk. Keverőtálba rakjuk, és közvetlenül a tetejére fektetünk egy átlátszó fóliát, hogy ne bőrösödjék. Legalább négy órára, de inkább egy éjszakára berakjuk a hűtőbe.

A TÉSZTA

A tésztához habot verünk a tojásfehérjékből a vízzel. A sárgájákat habosra keverjük a cukorral és a sóval. A fehérjékbe beledolgozzuk a megolvasztott tejcsokit, majd hozzáadjuk a cukros tojássárgáját. Végül összekeverjük a liszttel a sütőport, és ezt is belevegyítjük. Mérleggel háromfelé osztjuk. Papírral bélelt tortaformában három lapot sütünk belőle 180 fokos sütőben. Rácson kihűtjük.

ÖSSZEÁLLÍTÁS ÉS DÍSZÍTÉS

Tortatálra rakjuk az alsó lapot, megkenjük hecsedlilekvárral. Rákenjük a kávés csokikrém negyedét, rátesszük a következő lapot, azzal is ugyanígy járunk el. Végül gyengéden rányomjuk a felső tésztalapot is. Arra is lekvárt és krémet simítunk. A maradék krémet habzsákba rakjuk, és kis rózsákat nyomunk belőle a torta tetejére. Közé tejszínhabrózsák jönnek. Kávészemekkel és színes szórócukorral díszítjük.

kaloria 370 CAL
ido 330 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.