Kókusztejes vöröslencse-leves sült répával és édesburgonyával

A sárgarépát és az édesburgonyát meghámozzuk és felszeleteljük. Meglocsoljuk két evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsiben 200 °C-on 30-40 perc alatt megsütjük.

A vöröshagymát apróra vágjuk és egy evőkanál felhevített olívaolajon üvegesre pirítjuk. Rádobjuk a megtisztított és lereszelt gyömbért, és pár percig együtt pirítjuk. Hozzáadjuk a vörös lencsét és felöntjük az alaplével. Nagyjából 20 percig gyöngyöztetjük, amíg a vörös lencse teljesen meg nem puhul. Ekkor hozzáadjuk a sült zöldségeket, a kókusztejet és a fahéjat, majd botmixerrel simára turmixoljuk. Ízlés szerint hígíthatjuk vízzel, sózhatjuk, borsozhatjuk. Tányérokba szedjük.

Az olívaolajat felforrósítjuk egy serpenyőben. A brokkolit nagyon kicsi rózsákra szedjük, és megpirítjuk az olajban. Kiszedjük. A helyére szórjuk az apró falatkákra tépkedett kenyeret, azt is megpirítjuk. A hagymát nagyon vékonyra karikázzuk. Mindezt rászórjuk a tányérokba szedett krémleves tetejére, darálunk rá borsot, és tálaljuk.

kaloria 260 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

2 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.