Forrás: Vár: a Speiz

Laposhalfilé en papillote

Laposhalfilé en papillote

Előkészületként 8 darab, körülbelül 25-30 cm-es oldalú négyzetet vágunk (akkora legyen, hogy a filét kényelmesen bele tudjuk csomagolni). Egy serpenyőben
felforrósítjuk az olajat, és a halfilék mindkét oldalát rövid ideig megpirítjuk, épp csak annyira, hogy kis kéreg képződjék, de a közepe még nyers maradjon. A leforrázott parajleveleket összekeverjük az apróra vágott fokhagymával, sózzuk-borsozzuk.
Fogunk két papírt, kiterítjük, és a szélüket bekenjük a felvert tojásfehérjével. Az egyik négyzet közepére rátesszük a parajt, majd rákarikázzuk a főtt burgonyát,
arra jön két koktélparadicsom, és a végén a tetejére emeljük a halfilét. A megpakolt papírra ráhelyezzük a másik bekent sütőpapírt, úgy, hogy a két, tojásfehérjével bekent felület találkozzék. Finoman fel is tekerjük az oldalakat, hogy még tökéletesebb legyen a záródás. Így kapunk egy négyszögletes tasakot. Ezt megismételjük a maradék három adaggal. Sütőben 180 fokon, 8 perc alatt készre sütjük (a hal valójában a saját gőzében puhul meg). Hollandi mártást adhatunk hozzá.

kaloria 340 CAL
ido 30 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Vár: a Speiz

Ajánlataink