Málnás joghurttorta

Tészta

A tojásokat elkeverem a meleg vízzel, a cukorral és a vaníliás cukorral, majd vízgőz fölött felforralom. Addig főzöm, míg be nem sűrűsödik, majd hagyom kihűlni. A lisztet, a sütőport, a citromhéjat és a vajat összedolgozom, és a fenti kihűlt masszával tésztává gyúrom. Tortaformába teszem, és 200 fokra előmelegített
sütőben 25-30 percig sütöm. Közben elkészítem a kétféle krémet.

Töltelék

A málnával összekeverek 10 dkg cukrot és a joghurt felét (8-10 málnát félreteszek a díszítéshez). Egy csomag zselatint a használati utasítás szerinti mennyiségű hideg vízben feloldok, felmelegítem, majd ha lehűlt, a joghurtos
málnához öntöm, és hűtőszekrénybe teszem. A másik három zselatint szintén hideg vízzel feloldom, felmelegítem, majd a joghurt másik felét és a tejszínt a
maradék cukorral, a vaníliás cukorral, a málnalikőrrel összekeverem, hozzáadom a kihűlt zselatint, majd ezt is hűtőbe teszem. A megsült tortalapot hagyom kihűlni. Ha a kétféle krém már elég hideg, és elkezdett dermedni, a tortalapra öntöm először a málnával elkevert krémet, erre a másikat, majd néhány órára az egészet hűtőszekrénybe teszem. Keményre vert tejszínhabbal, szeletelt mandulával, csokireszelékkel, illetve a málnaszemekkel díszítem a fogyasztás előtt.

kaloria 430 CAL
ido 120 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.