Mandulás grépfrúttorta

Mandulás grépfrúttorta

Habosra keverjük a vajat 20 dkg cukorral, belevegyítjük a vaníliás cukrot, a tojások sárgáját, a lisztet, a keményítőt és a mandulát. Végül beleforgatjuk a négy tojásfehérjéből vert habot is. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformát. Belesimítunk egy vékony réteget (a tészta hatodát), és 200 fokos sütőben, grill alatt pár perc alatt aranybarnára sütjük. Kivesszük a sütőből, rákenünk még egy réteget, megsütjük, majd egy harmadikkal is megismételjük. A maradékból azonos módon még egy ilyen háromrétegű lapot sütünk. Beáztatjuk a zselatinlapokat. A mascarponét elkeverjük a tejjel, a narancshéjjal és 10 dkg cukorral. Citromlével és fahéjjal ízesítjük. Beleforgatjuk a habbá vert tejszín felét is. A kinyomkodott zselatinlapokat
forró vízben feloldjuk, eloszlatjuk a mascarponés krémben. Az egyik lapot egy kapcsos forma aljába tesszük. Rákenjük a krémet. A tetejére helyezzük a második lapot, rásimítjuk a maradék tejszínhabot. 2-3 órára a hűtőbe tesszük. Tálalás előtt levesszük a tortagyűrűt. A torta oldalát kirakjuk szeletelt
mandulával. A grépfrútokat vastagon meghámozzuk, felkarikázzuk, és a torta tetejére halmozzuk Szórócukorral díszítjük.

kaloria 440 CAL
ido 80 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink