Forrás: Pásztor Tünde

Mandulás töltött csirke párolt almával

Mandulás töltött csirke párolt almával

A csirkét megmossuk, leszárítjuk, kívül-belül besózzuk
és félretesszük. A májat félcentis kockákra vágjuk. Forró vízben leforrázzuk – éppen csak beledobjuk, és már vesszük is ki –, hogy a töltelékünk ne legyen maszatos. A zsemléket megáztatjuk a tejben, azután jól kicsavarjuk, kinyomkodjuk. Hozzáadjuk a tojásokat, a májat, az apróra vágott rozmaringot és a szárazon megpirított mandulát.
A finomra vágott hagymát zsiradékon egy kicsit megfonnyasztjuk, és azt is beletesszük. A tölteléket sóval és frissen őrölt borssal ízesítjük, azután a csirke bőre alá töltjük. Ami nem fér be a melle és a combja bőre alá, az mehet a hasába. A lábait összekötjük, hogy peckesen álljon és ne folyjon ki a töltelék. Kiolajozott tepsibe tesszük, kevés vizet öntünk alá, és 140-150 fokos sütőben körülbelül 2 óra alatt megsütjük. Közben szorgalmasan locsolgatjuk a saját levével. Végül pirosra sütjük a bőrét – ekkor tesszük mellé a cikkekre vágott almát, amit csak pár percig párolunk az ízes pecsenyelében, hogy ne főjön szét. Finom körete lesz a csirkének.

kaloria 710 CAL
ido 150 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: Pásztor Tünde

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.