Marhajó pörkölt

Marhajó pörkölt

  1. Megpörzsöljük a füstölt csülköt, ha szükséges, lekapargatjuk, megmossuk, és egy nagy fazék vízben feltesszük főni körülbelül másfél órára.
  2. A húsokat lehártyázzuk, megmossuk, és kockára vágjuk – külön‑külön a marha‑ és a sertéshúst. A hagymákat tisztítás után felkockázzuk, a paradicsomot is kockára vágjuk, a paprikát kicsumázzuk, és félkarikára szeljük. A bográcsba, vagy a tűzhelyen egy lábasba tesszük a zsírt és a hagymát, elkezdjük pirítani, pár perc elteltével rádobjuk a paradicsomot meg a paprikát. Amikor megpárolódott, rátesszük a marhahúst, és fehéredésig pirítjuk.
  3. Lehúzzuk a tűztől, meghintjük pirospaprikával, ízlés szerint őrölt borssal, köménnyel, majoránnával, szerecsendióval fűszerezzük, és felengedjük a húslevessel. Alaposan összekeverjük, és közepes lángon elkezdjük főzni. Ha elfőtt a lé alóla, vörösborral pótoljuk. 1,5‑2 óra múlva beletesszük a sertéscombot és a kicsontozott, kockára vágott csülköt. Összeforraljuk, megkóstoljuk, és most sózzuk meg. Puhára pároljuk.
  4. Köretnek hasábra vágott főtt burgonyát és friss kenyeret kínálunk. Vegyes saláta vagy kovászos uborka illik hozzá.

Sütőtökös raguval töltött rántott karaj

kaloria 380 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

8 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.