Marharagu sárgaborsós krumplinudlival

Felvágjuk a három nagy vöröshagymát, és kevés zsiradékon megfonnyasztjuk. Rádobjuk a kockákra vágott marhahúst. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, és alacsony hőfokon pároljuk. Ha szükséges, mindig önthetünk alá egy kevés vizet, de végig rövid szafton tartjuk.

Egy másik lábasban némi zsiradékon megdinszteljük a két apróra vágott kis vöröshagymát, hozzáadjuk a két gerezd átnyomott fokhagymát. Beledobjuk az átválogatott, megmosott sárgaborsót, öntünk rá annyi vizet, hogy bőven ellepje. Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a szalonnabőrt is, és addig főzzük, míg a sárgaborsó szinte szét nem esik.

Közben a krumplit is megfőzzük, tűzforrón áttörjük, és kiterítve hagyjuk kigőzölődni. Ha kihűlt, összegyúrjuk a liszttel, egy tojással és pici sóval. Két centi átmérőjű rudakat sodrunk belőle. Korongokra vágunk belőle, és egy villával lenyomkodjuk. Sós vízben kifőzzük (forrás után egy perc múlva már vehetjük is ki). Átöblítjük, és beleforgatjuk a sárgaborsós alapba. A lila hagymát felkockázzuk és beleforgatjuk a forró borsós nyokkiba, de ezzel már nem főzzük.

Vadas marha pirított szalvétagombóccal

 

kaloria - CAL
ido 240 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.