Vadas marha pirított szalvétagombóccal

Egy nagyobb lábasban felforrósítjuk a zsírt. A húst felszeleteljük, és elősütjük a forró zsiradékban. Kivesszük, félretesszük.

A lábasban maradt zsiradékra öntjük a három evőkanál cukrot, karamellizáljuk. Ha már borostyánszínű, beletesszük a félkarikákra vágott vöröshagymákat, két-három percig pirítjuk. Ekkor mehet hozzá a lereszelt zöldség (sárgarépa, gyökér, zeller, karalábé) és fokhagyma, még öt percig pároljuk így együtt.

Sózzuk, borsozzuk, rászórjuk az őrölt babért, hozzáadjuk a kakukkfüvet, a mustárt, reszelünk hozzá citromhéjat. Visszatesszük a húst, ráöntjük az alaplevet, és addig főzzük, míg a hús teljesen meg nem puhul. Időnként megkeverjük, és ha szükséges, kevés vízzel pótoljuk az elfőtt folyadékot.

A puha hússzeleteket óvatosan kiemeljük, tálalásig melegen tartjuk. A keményítőt kevés hideg vízben csomómentesre keverjük. Hozzávegyítjük a tejfölt, és besűrítjük vele a lábasban maradt zöldséges ragut. Botmixerrel pürésítjük, tejszínnel dúsítjuk. Megkóstoljuk, csavarunk hozzá a citrom levéből, hogy kicsit pikáns legyen az íze.

Négy zsemlét apró kockákra vágunk. Tepsire szórjuk, és forró sütőben aranybarnára pirítjuk.

A maradék zsemlét összetépjük, langyos vízbe áztatjuk. Kifacsarjuk, belemorzsoljuk egy keverőtálba.

A vöröshagymát apróra vágjuk, a zsiradékon megdinszteljük. Ezt is a keverőtálba tesszük. Ha már nem forró, mehet hozzá a két egész tojás, az összevágott petrezselyem zöldje, a majoránna és a kakukkfű. Ráöntjük a tejet is, sózzuk, borsozzuk, jó alaposan összekeverjük. Beletesszük a pirított zsemlekockákat és a lisztet, összedolgozzuk.

Hosszúkás veknit formázunk a masszából. Szorosan átlátszó fóliába csavarjuk. Bő sós vizet forralunk egy nagy fazékban. Ha felforrt, beleengedjük a tésztát, és 25-30 percig főzzük az éppen csak gyöngyöző vízben. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Végül kicsomagoljuk, vastag szeletekre vágjuk, és egy nagy serpenyőben a három evőkanál zsíron megpirítjuk a szeletek mindkét oldalát.

Csípős marhacsíkok mogyorós rizzsel

 

 

kaloria - CAL
ido 260 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink