Mediterrán rakott padlizsán (muszaka)
Az olajon megdinszteljük a finomra vágott vöröshagymát. Hozzáadjuk a darált húst, amit sóval,
borssal, római köménnyel és finomra vágott bazsalikommal fűszerezünk. Kevergetve addig pirítjuk,
amíg a hús kifehéredik és kicsit átpárolódik.
A meghámozott, szeletekre vágott padlizsánt enyhén megsózzuk, és egy serpenyőben, zsiradék nélkül addig pirítjuk, amíg egy kis kérget kap. Kiszedjük a serpenyőből és félretesszük. A paradicsomot és a lila hagymát vékony szeletekre vágjuk. A vajat felolvasztjuk, és habzásig pirítjuk benne a lisztet. Felöntjük a forró tejjel, megsózzuk, és kevergetve nem túl sűrű masszává főzzük.
Egy tepsit vagy egy tűzálló tálat kivajazunk, beleteszünk egy sor padlizsánt, arra pedig a darált
hús felét. Elrendezzük rajta a felszeletelt paradicsom és lila hagyma felét. Vékonyan beterítjük mártással, és megszórjuk reszelt sajttal. Még egy réteg padlizsánt, darált húst, paradicsomot és lila hagymát rakunk le hasonló módon, végül befedjük egy réteg padlizsánnal. Ráöntjük a maradék mártást, a tetejét pedig megszórjuk reszelt sajttal. Lassú tűzön 45-50 percig sütjük, amíg rózsaszínű kérget kap. Végül megemeljük a sütő hőmérsékletét, és a muszaka tetejét pirosra sütjük.