Mentás áfonyatorta

Először a mentás tejszínt készítjük el. Felforraljuk a tejszínt a mentával. Hagyjuk állni fél órát, majd átszűrjük, és betesszük a hűtőszekrénybe pár órára, hogy alaposan lehűljön.

A tortaalaphoz elektromos habverővel maximális fokozaton pár percig verjük a négy egész tojást a cukorral és az édesítőszerrel. Egy külön tálban összeforgatjuk a darált mandulát a keményítővel és a kakaóval. Fakanállal eloszlatjuk a cukros tojáshabban.

Egy nagy kapcsos tortaforma aljába sütőpapírt szabunk. Beleöntjük a masszát, és 180 fokos sütőben körülbelül 15 perc alatt megsütjük. Ha kész, rácsra borítjuk, hagyjuk kihűlni.

A krémhez elkészítjük az áfonyavelőt: egy lábasba öntjük a gyümölcsöt, és addig rotyogtatjuk, míg a szemek meg nem puhulnak. Ízlés szerint édesítjük. Hagyjuk teljesen kihűlni.

Kihabosítjuk a hideg mascarponét, majd beleforgatjuk a hideg áfonyavelőt. Belereszeljük a citrom héját, belefacsarjuk a levét. Megkóstoljuk, ha szükséges, még édesítjük. A hideg mentás tejszínből habot verünk az instant zselatinnal. Több adagban összedolgozzuk az áfonyás mascarponéval. Nem baj, ha kicsit cirmos marad.

A piskóta aljáról lehúzzuk a papírt, visszarakjuk a kapcsos formába. Rásimítjuk az áfonyahabot. Hideg helyen dermesztjük több órán át. Tálalás előtt a tetejére szórjuk az áfonyát. Citromszeletekkel, mentalevelekkel, ehető virágokkal díszítjük.

Kókuszos-mandulás áfonyatorta

kaloria - CAL
ido 75 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

12 személyre

Ajánlataink