Mogyorókrémes-szőlős kupola

Piskótatekercs

4 tojásból egy közepes tepsiben vékony piskótát sütünk. Még forrón többször feltekerjük, úgy is hagyjuk kihűlni. Utána vastagon megkenjük a mogyorókrémmel, s felcsavarjuk.

Kerek piskótalap

2 tojásból is vékony piskótát sütünk egy akkora kerek formában,
amekkora kupolát akarunk. Előveszünk egy félgömb alakú tálat, kibéleljük átlátszó fóliával. Az oldalát sűrűn
kirakjuk a felszeletelt mogyorókrémes piskótával.

Krém

Ehhez habot verünk a tejszínből. Elkeverjük
a túrót a joghurttal, a citrom kifacsart levével, a porcukorral, majd alaposan elvegyítjük az instant zselatinnal. Ha kezd dermedni, összeforgatjuk a tejszínhabbal és a leszemezett szőlővel (ha kell, magozzuk ki a szemeket). Betöltjük a piskótával bélelt tálba. A piskótakorongot is megkenjük a mogyorókrémmel, ráborítjuk a szőlős túrókrémre úgy, hogy lefelé nézzen a megkent fele. Néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Tálalás előtt kiborítjuk a kupolát, lehúzzuk róla a fóliát. A zacskón szereplő utasítás szerint elkészítjük a tortafényt, és ecsettel bekenjük vele kívülről a süteményt, hogy fényes legyen. Tortaszerűen, cikkekre vágva kínáljuk.

kaloria 260 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink