Mozaikos csirkehúspástétom

Mozaikos csirkehúspástétom

A csirkemelleket lebőrözöm, kicsontozom, és enyhén sós vízben 10-15 percig főzöm. Ezután kiveszem, lecsöpögtetem, és megvárom, amíg kihűl. A főtt húst felaprítom, a joghurttal leöntöm. Merülőmixerrel pépesítem, de turmixolhatom is. Megborsozom, 1 csapott kiskanál sóval ízesítem, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatom. A salátát kitorzsázom,
leveleire bontom, enyhén sós vízben 1 percig forralom, majd leszűröm, és alaposan lecsöpögtetem.
A zöldbabot enyhén sós vízben puhára főzöm, leszűröm. A paprikát kicsumázom, húsát kis kockákra vágom. Egy kisebb püspökkenyér- vagy pástétomformát margarinnal kikenek, a leforrázott saláta háromnegyedével kibélelem. A húsos massza felét egyenletesen
ráhalmozom, a zöldbabot ráfektetem, kicsit bele is nyomkodom. A paprikakockákkal megszórom,
majd a többi húsos masszát is rásimítom. A maradék saláta a tetejére kerül, végül a pástétomot alufóliával letakarom, tepsibe teszem, és annyi vizet öntök köré, amennyi a forma egyharmadáig ér. Előmelegített sütőben, közepes lángon 45 percig sütöm. Ha kihűlt, egy-két órára hűtőszekrénybe teszem. Tálaláskor fölszeletelem, és friss salátával díszítem.

kaloria 230 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink