Mozart torta

  1. Elektromos habverővel nagyon habosra keverjük az egész tojást a cukorral, majd fakanállal beleforgatjuk a kakaóval elkevert keményítőt. Egy közepes tortaforma alját sütőpapírral kibéleljük, belesimítjuk a masszát, és 180 fokra előmelegített sütőben pár perc alatt megsütjük. Rácsra borítjuk, lehúzzuk róla a papírt, és kihűtjük. Közben a nugátból akkora kerek lapot nyújtunk, amekkora a tortaforma. A kihűlt piskótát visszarakjuk a kapcsos tortaformába. Meglocsoljuk a mandulalikőrrel. Ráterítjük a tetejére a kinyújtott nugátot.
  2. Elkészítjük a marcipános habot. Beáztatjuk a zselatinlapokat némi hideg vízbe. Felmelegítjük a tejszínt. Belereszeljük a marcipánt. Levesszük a tűzről, kevergetve
    kicsit kihűtjük, majd beleszórjuk a lereszelt fehér csokoládét, és kevergetve feloldjuk benne. Teljesen kihűtjük, majd legalább két órára hideg helyre tesszük. Utána elektromos habverővel jól felhabosítjuk. A zselatinlapokat kinyomkodjuk, majd kevés meleg vízben feloldjuk. Hőkiegyenlítéssel összeforgatjuk a marcipános habbal, közben hozzáadjuk a durvára tört pisztáciát is. Ha már kezd megkötni, a nugátréteg tetejére simítjuk. Megint hűtőbe tesszük pár órára, hogy teljesen megszilárduljon.
  3. Tálalás előtt levesszük a tortaforma oldalát, átcsúsztatjuk a tortatálra. Gőz felett felolvasztjuk a csokit, és a torta tetejére csurgatjuk. Ha már kicsit megdermedt, kis tejszínhabot nyomunk rá körben, és teszünk rá pár félbevágott Mozart-golyót.

Csokoládés diótorta liszt nélkül

Méztorta (Medena torta)

kaloria 450 CAL
ido 70 perc
nehezseg Nehézség: 2

Hozzávalók

4 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.