Forrás: O. Horváth György

Óriás húsos tésztatáska

Óriás húsos tésztatáska

Nem tudom miért – nem is keresem a magyarázatot –, de ahogy öregszem, egyre inkább szeretem a tésztaféléket. Enni és készíteni is. Persze nem az édes
sütemények vonzanak, hanem a sós, húsos variációk. És persze azok játszanak kitüntetett szerepet, amelyeket a füstös konyhában is felhasználhatók. Talán nem csak számomra újdonságok ezek, ugyanis nem hiszem, hogy sok társam dobál tésztába bugyolált húsokat, zöldségeket, sajtokat a parázsra, grillrácsra. Hát én mostanában megteszem. Az egyik legjobban sikerült változatról írok most – melyet persze a konyhai sütőben is megsüthetünk.
Először a tésztát készítettem el, mivel kelnie kell. A langyos tejben egy kiskanálnyi cukorral megfuttatott élesztőt a liszttel, az elmorzsolt vajjal és egy csipet sóval összedolgoztam, aztán mehetett félre a langyos, napsütötte padkára. (Le kell takarni, máskülönben kiszárad a felülete!) Közben elkészítem a csirkés tölteléket.
Jöhetett a tészta! Nem ördöngös dolog: a megkelt cipót négybe vágtam, egyenként elnyújtottam, úgy fél centi vastagságú kört formázva. Ezek felét megtöltöttem a tejfölös csirkés raguval, gombát szeltem rá, megszórtam aprított petrezselyem zöldjével, aztán a tészta másik felét ráhajtottam, a széleket lenyomkodtam, hogy a szaft ne tudjon kifolyni. A másik táskát megkentem sűrített paradicsommal, megszórtam
kukoricával, kockára vágott sonkával, gombával és a megreszelt sajttal. Kiraktam paradicsomkarikákkal, egy kis só, sok bors következett, majd az ömlesztett sajtot nyomtam rá. Visszahajtottam a tésztafedelet, lenyomkodtam – és kész.
Egy nagy tepsit (vaslap, tárcsa is jó) vékonyan megkentem olajjal. Beletettem a négy húsos táskát, és nagyon kicsi parázs felett megsütöttem úgy, hogy le is
fedtem a tésztát. A lényeg, hogy felülről is érje hő, és hogy lassan, nagyon lassan süssük, így lesz ideje a tölteléknek is átpárolódni! Mikor az egyik fele barnára sült, akkor kell átforgatni és a másik oldalát is sütni. Melegen isteni, főként, ha egy jó korsó sört gurítunk le mellé.

Csirkés töltelék

A csirkés töltelékkel kezdtem, mert azt egy kicsit átpirítom, mielőtt a tésztába tölteném. A grillrácson, egy serpenyőben kevés olajon megfuttattam a vékony csíkokra vágott húst. Amikor fehérre sült, apróra vágott fokhagymát, sót, borsot, majd egy pohár tejfölt öntöttem rá. Még egy percet rotyogott, és már készen is volt.

kaloria 710 CAL
ido 60 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

4 személyre

Forrás: O. Horváth György

Ajánlataink