Pisztrángos-almás libamájtorta

  1. A megtisztított libamájat egy közepes főzőedénybe teszem úgy, hogy a szárnyasalaplé vagy csirkehúsleves ellepje. Lassú tűzön, gyöngyözve 6-7 percig főzöm, majd a tűzről levéve a forró alaplében állni hagyom még 5 percig. Óvatosan, hogy ne törjön, megfordítom a májat, majd lapátkanállal kiszedem és lecsepegtetem egy rácson. Ha leszáradt, több órára hűtőbe teszem, amíg teljesen át nem dermed.
  2. Közben julienne-re vágom a gyöngyhagyma fehér részét. Egy teflonnal bevont serpenyőben felolvasztom a vajat, pépesre párolom a hagymát, majd félreteszem hűlni. A füstölt pisztrángfilét éles késsel vékony, kb. 1 mm-es szeletekre vágom, és rögtön egy nejlonzacskóba teszem, hogy ne barnuljon meg. A megtisztított almát is 1,5-2 mm-esre karikázom, citromlével meglocsolom. Mindkettőt hűtőbe teszem. Ha a máj megdermedt, kiveszem a hűtőből, kb. 3 mm vastag szeletekre vágom, és azt is nejlonba zártan visszateszem a hűtőbe. Egy kapcsos tortakarika alját, oldalát vékonyan megvajazom, és elkezdem a jól lehűtött alapanyagok rétegezését: egy sor szeletelt almával kezdem, majd
    egy réteg a májból, a halból, a pépes hagymából, s így rétegezem, amíg el nem fogy. A rakott tetejére kerül a karamellizált gyöngyhagymalekvár. Még melegen bevonom a torta tetejét. Éles, vékony pengéjű késsel, tortaszeletelővel felvágom, és pirítós kenyérrel kínálom.

Gyöngyhagymalekvár

  1. Serpenyőben a vajat megolvasztom, és 10-15 darab hagymát egészben hagyva, a többit finomra vágva párolni kezdem. Mikor a hagyma kezd pépes lenni, az egész hagymákat kiveszem, hozzáöntöm a bort, a cukrot, és legalább 2 órán keresztül rotyogtatom. Mielőtt elkészül, újra beledobom az egész hagymákat is.

Kiskarácsony, nagykarácsony – Megjelent a decemberi Vidék íze

Szezonja van! Így süssünk hurkát, kolbászt!

kaloria 740 CAL
ido 150 perc
nehezseg Nehézség: 3

Hozzávalók

8 személyre

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.