Pulykatorta

Pulykatorta

Nem keveredtek össze a receptek: a füstös konyha rovatába egy olyan tortát sikerült belecsempésznem, melyben természetesen a húsok dominálnak. Nem sok előkészítést igénylő étel ez, melyet nemcsak diszkoszban, de otthon, a gázsütőben is elkészíthetnek a fakanál mesterei. Nos, az egészet azzal kezdtem, hogy centi vastag, tenyérnyi szeletekre vágtam a pulykamellet, aztán ezt sóztam, borsoztam, félretettem. A kenyeret fél centi vastagon felszeleteltem, és az előző ételnél használt tárcsában – ez lehet tepsi, esetleg bogrács is – kisütöttem a felszeletelt szalonnát. A pörcöket kiszedtem, majd a kenyereket egy pillanatra a forró zsiradékba mártottam, a tárcsa szélére húztam és néhány perc alatt barnára pirítottam. Az étel lelke a pirítós: magába szívja a kifőtt, kisült szaftokat. Ezt követően sütőpapírral – mostanában ezt használom, mert kevésbé ragad rá az étel, mint az alufóliára – kibéleltem a diszkoszt, arra egy réteg kenyeret raktam, erre jött egy réteg pulyka, amit megszórtam apróra vágott tárkonnyal, következett egy réteg felkarikázott paprika és paradicsom, melyet megborsoztam, kakukkfűvel és szétnyomott fokhagymával ízesítettem. Aztán jött egy felkarikázott kolbász- és sajtréteg, majd ismét kenyér, pulyka stb. A végén az egészet sajttal fedtem be, meglocsoltam egy-két deci fehérborral, majd a diszkoszt lefedve, parázságyban 30-40 perc alatt átsütöttem. Ez az étel önmagában, kenyérrel is tökéletes, remekül illik hozzá a rizs- vagy krumpliköret, de gazdagíthatjuk zöldségekkel is. Most az utóbbit választottam: miközben az udvaron a parázsban sült a pulykatorta, a konyhába vonultam.

kaloria 1130 CAL
ido 90 perc
nehezseg Nehézség: 1

Hozzávalók

6 személyre

Ajánlataink